Sebastian Loeb ötödször?

T. A.T. A.
2006.08.13. 01:00
Címkék
Sebastien Loeb fölényesen vezet. Nem újdonság, hiszen lassan ő a sportág egyeduralkodója.A második napon már két szakaszelsőség is elég volt neki ahhoz, hogy tartsa az előnyét az összetettben, úgyhogy néhány részsikert átengedett az ifjaknak. Többek között annak a Jan Kopeckynek, aki néhány hete a Veszprém-ralin hazánkban is tiszteletét tette. Nálunk meg kellett elégednie a harmadik hellyel, a vb-mezőnyben jelenleg kilencedik, de a két szakaszgyőzelméért az egekig magasztalják. De visszatérve a toppilótákhoz: Loeb mögött csapattársa, Dani Sordo a második, a dobogó harmadik fokáért pedig nagy csatát vív egymással Marcus Grönholm és Toni Gardemeister. A két finn közül a nap végén az előbbi állt jobban.A Subaruját a teszten csúnyán összetörő Petter Solberg motorhiba miatt kiesett, csakúgy, mint a viadalon a magyar színeket képviselő Holczer Dániel, akinek szintén technikai okok miatt kellett feladnia. Pénzes Zsolt az összetettben az 54., kategóriájában (az N4-esek között) a kilencedik pozícióban található. Német Rali, a vb 9. futama, Trier
Abszolút sorrend a 2. nap után: 1. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, Citroën Xsara WRC) 2:47.53.5 (átlag: 101.5 km/óra), 2. Sordo, Marti (spanyol, Citroën Xsara WRC) 34.3 másodperc hátrány, 3. Grönholm Räutiäinen (finn, Ford Focus WRC) 2:14.1 p h.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
4 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
4 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
4 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
4 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
4 órája