A futballrajongó szlovák sajtócézár

P. L.P. L.
2006.08.08. 00:23
Címkék
Ivan Kmotrík szlovák médiavállalkozó – vagy inkább médiamogul – nem véletlenül szerzett nagy befolyást a szlovák labdarúgásban. 1993-ban került az akkor még másodosztályú pozsonyi Petrzalkához, s a gárda nem sokkal később, 1996-ban már az első osztályban szerepelt Artmedia néven.
Időközben az üzletember vagyona is gyarapodott, többek között nyomdája, hírlapárusító standhálózata van, illetve többségi tulajdonos az egyik kereskedelmi tévében. Az igazi nagy kiugrás a futball területén az Artmedia szlovák bajnoki címe volt 2005-ben, amelyet aztán a Bajnokok Ligája-szereplés követett, mintegy ötmillió eurós bevétellel. A csatár Marek Krejcí 2004-es németországi eladása után a klubnak a BL-csapatban szereplőkre is sikerült vevőt találnia: Blazej Vascák Olaszországba, Borbély Balázs Németországba, Ján Durica és Peter Petrás az oroszokhoz, míg Ján Kozák (aki időközben visszatért) Angliába került. A szakmai munkát tavalyig irányító Vladimír Weiss is már Oroszországban, a Szaturn Ramenszkojénál dolgozik. Az igazi nagy üzlet azonban a ligeti stadion területe lehet Kmotrík számára. Szó volt arról, hogy a pozsonyi Rapid-pályán – Ruzinov városrészben – építi fel az Artmedia új pályáját, időközben azonban a téglamezei nemzeti stadion felépítése mellett tették le voksukat a sportvezetők és a kormány. Ott játszana a három nagy fővárosi klub, vagyis az Artmedia, az Inter és a Slovan. Mindenesetre az öreg híd melletti Artmedia-aréna területe így is, úgy is felszabadul, vagyis nyitva az út például az irodaházak felhúzása előtt, no és a központi stadion beruházásában is jelentős szerep juthat a magántőkének. Többek között Ivan Kmotrík pénzének is, amely egyes hírek szerint a Ferencváros futballcsapatát is megmentheti a széteséstől.
Legfrissebb hírek

Maratoni szünet után Miamiban új bajnokság indul

F1
32 perce

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
59 perce

Úszás: Kós Hubert 200 háton meggyőző fölénnyel nyert Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Mentőöv – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
1 órája

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
1 órája

Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Labdarúgó NB I
1 órája

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
9 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik