Kis remekelt Dél-Afrikában

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2006.08.07. 23:58
Címkék
Kis Sándor és Czeglédi Péter megnyerte kategóriája küzdelmeit, az összetettben pedig a második helyen végzett a dél-afrikai Világkupa-viadalon. A Dakar-ralira készülő magyar párosnak eddig ez a legjobb eredménye a rangos sorozatban, Kis mégsem teljesen elégedett, hiszen az abszolút győzelmet is könnyen megszerezhették volna.
Kis Sándorék kiválóan szerepeltek Dél-Afrikában, ám a pilóta így sem maradéktalanul elégedett
Kis Sándorék kiválóan szerepeltek Dél-Afrikában, ám a pilóta így sem maradéktalanul elégedett
Kis Sándorék kiválóan szerepeltek Dél-Afrikában, ám a pilóta így sem maradéktalanul elégedett
Kis Sándorék kiválóan szerepeltek Dél-Afrikában, ám a pilóta így sem maradéktalanul elégedett
Kis Sándorék kiválóan szerepeltek Dél-Afrikában, ám a pilóta így sem maradéktalanul elégedett
Kis Sándorék kiválóan szerepeltek Dél-Afrikában, ám a pilóta így sem maradéktalanul elégedett

– Gondolta volna ezt a verseny előtt?
– Kétezer kilométeres teszten voltunk túl, ezután akkora lendülettel érkeztünk Dél-Afrikába, hogy bármit el tudtam képzelni. Kiforrott, gyári építésű autóba ültem, alig vártam, hogy elkezdődjön a verseny.

– A két napi siker bizonyára tovább fokozta a harci kedvét.
– Ahol lehetett, tövig nyomtam a gázpedált, de ha kellett, visszavettem a tempóból. Sokan azért estek ki, mert a sziklákon sem voltak hajlandók lassítani, nekem viszont – autóépítő műhelyem van, és tudom, hogy mi miért törik el – nem okozott gondot néha lassítani.

– A záró nap előtt már nagyon nagy különbséggel vezetett. A végén mégis meg kellett elégedni a második pozícióval…
– Úgy álltunk oda a rajthoz, hogy autózunk egy jót. De ez a mi formánk, a rajt után tizenöt kilométerrel valami szétesett a kuplungpedálban, és folyamatosan kinyomva tartotta. Visszamentünk a szervizhez, emiatt azonban lekéstük a rajtot, és jókora büntetéssel indulhattunk a napi fő szakaszra. Azt már hiába nyertük meg nagy előnnyel, a büntetés miatt csak másodikok lettünk.

– Azért elégedett? Egy szelektív kivételével mindent megnyert.
– Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon szerettem volna nyerni. De ha nem, hát nem, majd október elején Egyiptomban újra nekirugaszkodunk. Ott már a saját építésű, új autónkkal szállunk harcba, amelyet a jövő hét végi Hungarian Baja terepralifutamon vetünk be először.
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
3 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
4 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
4 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik