Egy gólon múlt az arany, másodikok a magyarok

Sz. G.Sz. G.
2006.07.30. 00:28
Címkék
A magyar férfi junior vízilabda-válogatott azzal a céllal szállt vízbe a nagyváradi kontinensviadal fináléjában, hogy visszavág a szerbeknek a középdöntőben elszenvedett 12–11-es vereségért. Nos, minden maradt a régiben, ráadásul nemcsak a végeredmény ismétlődött meg, hanem ezúttal is kétszer annyi előnyt kapott a vetélytárs, mint a mieink. Az első félidőben például 10:3 volt ez az arány, a második 16 percben pedig 3:4, ami enyhén szólva is furcsának mondható. Ám így is keményen tartották magukat a magyarok, hiszen a harmadik negyed végére kiegyenlítettek, majd az utolsó játékrészben Marnitz Gergő távoli bombájával már 11–10-re vezettek. Sajnos a felnőttválogatottban is helyet kapó Andrija Prlainovics két akciógólt szerzett 2:18 és 1:37 perccel a lefújás előtt, és bár kaptunk egy előnyt, nem tudtunk egyenlíteni. Magyarázkodásnak tűnik, de az első szerb gólnál nem volt benn a labda, és Filip Filipovics egyik találatát annak ellenére adták meg a bírók, hogy belelóbált a lövésbe a szabaddobás elvégzésénél.Döntő
Szerbia-Montenegró - Magyarország 12–11
(4–3, 5–4, 1–3, 2–1)
Nagyvárad, 2000 néző. V: Cisneros (spanyol), Lehn (német)
Szerbia-Montenegró gólszerzői: Prlainovics 4, F. Filipovics 3, Basics 2, Ivosevics, Lakics, Vejzagics
MAGYARORSZÁG: Bisztritsányi – Szabó B. 1, Borsós, Hárai 1, Lázár, Varga Dénes 2, SALAMON 3. Cs: Kincses 1, MARNITZ 3, Vörös, Sziklai, Szécsi. Vezetőedző: Keszthelyi Tibor
Gól – emberelőnyből: 13/8, ill. 6/2
Ötméteresből: –, ill. 1/1

A 3. helyért: Spanyolország–Horvátország 9–7.
Az 5. helyért: Franciaország– Görögország 10–8.
A 7. helyért: Németország–Szlovákia 13–11.
A 9. helyért: Románia–Olaszország 6–8.
A 11. helyért: Oroszország–Szlovénia 8–6

A magyar csapat: Bisztritsányi Dávid, Borsós Endre, Decker Attila, Hárai Balázs, Kincses Attila, Lázár Zsolt, Marnitz Gergő, Petz Gábor, Salamon Ferenc, Szabó Botond, Szabó Zoltán, Szécsi Dávid, Sziklai Tamás, Varga Dénes, Vörös Viktor, vezetőedző: Keszthelyi Tibor

Mestermérleg
Keszthelyi Tibor: – Nagyon szomorú a legkisebb különbséggel kikapni, pláne döntőben. Nem volt szerencsénk.
Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
13 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
20 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
28 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
39 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
43 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
48 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik