„A fiatalokban bízunk”

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2006.07.30. 00:28
Címkék
Két mérkőzés maradt vasárnapra a nyitó fordulóból (a Fehérvár–Zalaegerszeg találkozót csak hétfőn játsszák), és bár a Tatabánya–Sopron is jó meccsnek ígérkezik, azért a sláger mindenképpen a Diósgyőr–Újpest csata lesz. Mindkét együttes új edzővel vág neki a szezonnak: Csank János Diósgyőrbe csábítása pedig azt sejteti, hogy igenis nagy céljai vannak a piros-fehér csapatnak.
Csank János még nem sokszor látta a Diósgyôrt futballozni, pedig vasárnap már élesben megy a játék
Csank János még nem sokszor látta a Diósgyôrt futballozni, pedig vasárnap már élesben megy a játék
Németh Ferenc
Csank János még nem sokszor látta a Diósgyôrt futballozni, pedig vasárnap már élesben megy a játék
Csank János még nem sokszor látta a Diósgyôrt futballozni, pedig vasárnap már élesben megy a játék
Csank János még nem sokszor látta a Diósgyôrt futballozni, pedig vasárnap már élesben megy a játék
Németh Ferenc
Csank János még nem sokszor látta a Diósgyôrt futballozni, pedig vasárnap már élesben megy a játék
Csank Jánosról köztudott, hogy egyáltalán nem ijedős ember. Ezt legutóbb azzal igazolta, hogy tizenhat nappal a bajnoki nyitány előtt igent mondott a diósgyőri vezetők felkérésére, és elvállalta a borsodi megyeszékhely együttesénél a vezetőedzői posztot. Az egykori szövetségi kapitány bemutatkozására nagyon sokan lesznek kíváncsiak, és a többség piros-fehér sikert remél a tavalyi ezüstérmes elleni mérkőzésen.

– Korántsem ideális alig több mint két héttel a kezdés előtt átvenni egy csapatot, de remélem, ebből nem lesz gondunk – szögezte le Csank János. – Korábban többször is megfordultam Diósgyőrött, ismertem a játékosokat. Látható, hogy szinte alig nyúltam a kezdő tizenegyhez, mindössze szerkezetváltást hajtottam végre. Bízom benne, hogy ez jól működik majd.

– Új csapat kispadján ül, veretes hírű ellenfél érkezik. Izgul?
– Csak annyira, mint máskor. Minden rajt, minden mérkőzés előtt van bennem egy kis feszültség, de ez így természetes. Senki ne gondolja, hogy presztízskérdés nekem a találkozó, számomra az a fontos, hogy legjobb tudásom szerint felkészítsem a játékosokat az Újpest elleni összecsapásra. Szeretnénk jól játszani és persze nyerni.

– Mire volt elegendő az együtt eltöltött szűk három hét?
– Lakva jobban megismertem a játékosokat. Bízvást kijelenthetem, hogy a garnitúra megfelelő az elénk kitűzött cél eléréséhez. A bentmaradás minimális kivánalom velünk szemben, de lehet ebből akár az előző szezonnál jobb szereplés is. A labdarúgók jó benyomást tettek rám, ráadásul keretünkben sok a tehetséges, sikerre éhes fiatal.

– A lila-fehérek dicstelen búcsúra kényszerültek a Vaduz ellen az UEFA-kupában. Az újpestiek fiaskója mennyire segítheti a DVTK-t?
– Szerintem a lilák már túl is tették magukat a történteken, nem kell ennek nagy feneket keríteni. Idegenben nyertek, ez bizonyára feldobta őket, amúgy is pörgős, hajtós csapatról van szó. Igyekszünk lendületes, folyamatos futballra törekedni, s külön odafigyelünk a párharcokra. Nekünk a saját futballunkat kell játszanunk, nem szabad kinyílnunk hátul. Nagyon sok múlhat azon, milyen gyorsan valósítjuk meg az átmenetet védekezésből támadásba és fordítva. Hiszünk magunkban, és szeretnénk megfelelően kiszolgálni szurkolóinkat.

Rendőrözön a stadionban

Biztosra vehető, hogy a forduló leglátogatottabb mérkőzése a diósgyőri lesz, a házigazdák szerint akár nyolcezren is kíváncsiak lehetnek az összecsapásra. A rendre több mint háromszáz rendőr, illetve lovas és kutyás járőr vigyáz majd. Mivel az MLSZ szakbizottsága nem tárgyalt arról, mely meccsek lesznek kiemelt kockázatúak (állítólag azért, mert sokáig nem volt meg a tizenhat élvonalbeli résztvevő, bár a biztosan rajtoló tizennégy csapat néhány meccsét azért kiemelt kockázatúnak minősíthette volna...), így a miskolci rendőrség a stadionon belül csak a klubbal történő szerződés alapján, ellenszolgáltatás fejében lehet jelen. Az egyesület azonban nem tud a Miskolci Rendőrkapitánysággal szerződést kötni anyagiak hiányában. Ennek ellenére nem lesz rendbontás sem a stadionban, sem a városban, legalábbis ezt ígérik a rendőrök.
---- A ---- &
Legfrissebb hírek

A meccs legjobbja lett

Foci vb 2026
17 perce

Sokan úgy vélik, ez inkább a FIFA világbajnoksága, semmint a mexikóiaké

Foci vb 2026
25 perce

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
43 perce

Vincenzo Montella: Mindent megtettünk

Foci vb 2026
49 perce

Ha török vb-rajt, akkor vereség

Foci vb 2026
54 perce

Így nézett ki az ausztrálok védekezése Törökország ellen

Foci vb 2026
1 órája

Harminc lövés/fejes sem volt elég a törököknek a gólhoz

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: halott a Joga Bonito? – a 3. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik