Hárman már elbúcsúztak

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2006.07.23. 00:37
Címkék
Három magyar lány már a selejtező első körében búcsúzott a 145 ezer dollár összdíjazású Tippmix Budapest Grand Prix tenisztornán. Az már pénteken kiderült, hogy a sorsolás nem igazán kedvezett a mieinknek, szombaton pedig egyikük sem volt képes meglepetésre.
A legfájóbb vereséget a kvalifikáció legmagasabban rangsorolt magyarja, Kapros Anikó szenvedte el, aki a világranglistán nyolcvan hellyel mögötte álló szlovák Zuzana Kucovától kapott ki két szettben. Habler Henrietta a belga Debbrich Feys ellen kényszerült feladni a meccset, míg a még csak 15 éves, a felnőttek közt nem is rangsorolt Király Pálmát a 249.-ként jegyzett osztrák Tina Schiechtl búcsúztatta két váratlanul szoros játszma után.Ketten azért még versenyben maradtak a mieink közül: Borsányi Csilla a német Anne Schäfert győzte le könnyedén, de a második körben már a rangsorban jó 600 hellyel előrébb található cseh Michaela Pastiková lesz az ellenfele. Kiss Dóra a német Julia Landauert múlta felül, de a világranglista 132. helyén álló María José Martínez Sánchez ellen már neki is nagyon nehéz dolga lesz.Elkészült a főtábla sorsolása, itt sem volt nagyobb szerencséjük a magyaroknak, mint a kvalifikációban. A héten a római challengertornán egyesben nyertes és párosban is döntőző Nagy Kyra például már az első körben belefutott a verseny első kiemeltjébe, a kolumbiai Catalina Castanóba. A főtáblára végül szabadkártyával felkerült Gubacsi Zsófia elé a világranglista 76. helyezettjét, az idén már három ITF-tornát nyerő olasz Romina Oprandit sodorta az élet. Egyedül a szintén szabadkártyás Szávay Ágnes nem panaszkodhat – legalábbis az első fordulóra –, mivel a selejtezőből kap ellenfelet. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
11 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
55 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
58 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik