Nem ide járnak levezetni

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.07.17. 23:07
Címkék
A jeges idény ugyan még távolinak tűnik, ám a magyar bajnok Alba Volán-FeVita vezérkara bejelentette, hogy megkezdte munkáját a 2007. január 5–7-én Székesfehérvárott megrendezésre kerülő Kontinentális Kupa szervezőbizottsága. Pontosan egy hónappal ezelőtt látott napvilágot, hogy a második számú európai kupasorozat fináléjának immár zsinórban harmadik alkalommal adhat otthont a koronázóváros. Két éve, majd tavaly még sokan felkapták a fejüket Európában, amikor nem A-csoportos ország kapta a rangos torna rendezési jogát.
Vladimir Buril búcsút intett
Vladimir Buril búcsút intett
Vladimir Buril búcsút intett
Vladimir Buril búcsút intett
Vladimir Buril búcsút intett
Vladimir Buril búcsút intett
Voltak, akik kételkedtek benne, hogy sikerül-e megfelelő színvonalon megrendezni, üzletileg és sportszakmailag vonzóvá tenni a tornát, a székesfehérváriak azonban bizonyítottak. Az idén a leendő házigazdák a szlovén bajnok és Interliga-győztes Jesenice, a lett, a fehérorosz és a kazah bajnok előtt értek célba. Az egészen biztos, hogy a nemzetközi szövetség illetékeseiben mély nyomokat hagyhatott az előző két kupadöntő sikeres lebonyolítása, hogy ismételten Székesfehérvárra voksoltak. Jövőre a jégkorong „Chelsea-jének” is nevezett, az orosz milliárdos Roman Abramovics tulajdonában levő Avantgard Omszk és a vendéglátó Alba Volán-FeVita, valamint a kvalifikációs sorozat győztese mellett a finn Ilves Tampere léphet a fehérvári csarnok jegére. Az északi együttes nem bíz semmit a véletlenre, hiszen ellátogatott Magyarországra a csapat általános igazgatója, Esa Honkalehto. Többek között megtekintette a fehérvári létesítményt balatoni kirándulása előtt.

„Eddig azért nem szerepeltünk a Kontinentális Kupában, mert rendkívül feszített a bajnokságunk menetrendje, azonban klubunk az idén lesz 75 esztendős – mondta a finn vezető. – A legrégebben alapított egyesület vagyunk Finnországban, úgyhogy már a jubileum miatt is mindenképpen időt szakítunk, két mérkőzésünket elhalasztjuk, hogy eljöhessünk. A kupáért jövünk majd! Sikerült visszacsábítani több korábbi, rutinos játékosunkat, van két légiósunk is, a cseh Thomas Kurka és a szlovák Kristian Kudroc, ők az NHL-ben is szerepeltek.”

Az NSO ajánlja:

Idősebb Ocskay Gábor, a fehérváriak szakosztály-igazgatója elmondta, hogy a csapat augusztus 7-ig jól megérdemelt szabadságát tölti, hiszen az új edző, Karol Dvorak vezetésével kemény, héthetes, edzésekkel tarkított felkészülésen vannak túl Palkovics Krisztiánék. Az már biztos, hogy Sille Tamás (HK Skalica), Milos Palovcík (SKP Poprad) és Vladimir Buril (SKP Zilina) is Szlovákiában folytatja pályafutását. „Korábban azt mondták, hogy azok a külföldiek, akik Magyarországra jönnek, leginkább csak levezetnek. Erre most a szlovák bajnok, az ezüstérmes és az elődöntős is tőlünk vitt játékost” – utalt a fehárvári viszonyokra idősebb Ocskay Gábor, aki elárulta, említettek pótlására augusztusban próbajátékra érkezik két kanadai és egy szlovák játékos.
Legfrissebb hírek

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
31 perce

Csaknem félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
51 perce

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
1 órája

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
1 órája

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
1 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
1 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik