Ez már gálaelőadás volt

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2006.07.10. 01:43
Címkék
Nagyon fontos mérkőzés állt a magyar lányok előtt, mivel vasárnap este dőlt el, hogy az alsó, avagy a felső ágra kerülnek-e az Európa-bajnokság második hetére. Nagy volt tehát a tét, ez azonban kellemes meglepetésre nem nyomta agyon lányainkat, Semsei Barbaráék remekül kezdtek.
Semsei Barbara 11 pontot dobott
Semsei Barbara 11 pontot dobott
Semsei Barbara 11 pontot dobott
Semsei Barbara 11 pontot dobott
Semsei Barbara 11 pontot dobott
Semsei Barbara 11 pontot dobott

Először is kiválóan megoldották az alapfeladatot, a rettegett Olekszandra Gorbunova őrzését, másodsorban pedig támadásban okos és látványos kosárlabdával folyamatosan növelték a különbséget. Csak az első félidő végén jelentkezett kisebb hullámvölgy, ám ebből is viszonylag hamar sikerült kilábalniuk, és a harmadik negyedre már újra gördülékennyé vált a játékuk. Az ukránok hiába kísérleteztek rengeteget távolról (27-szer dobtak rá a hárompontosvonalon túlról, de csak négy alkalommal találtak be), és hiába hozták be 205 centis centerüket, nem tudtak mit kezdeni a fantasztikus formát mutató magyar csapattal, amelyben nem csupán a kezdő ötös, hanem a cseresor is villogott. A jutalom? Vastaps és nyolc közé kerülés, méghozzá csoportelsőként!

U20-AS NŐI EB
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG - UKRAJNA 92–63
(26–15, 21–16, 22–17, 23–15)

Sopron, 600 néző. V: Neskovics (szerb), Andersson (finn)
MAGYARORSZÁG: SEMSEI 11/3, HONTI 9/3, SOMOGYI A. 8, KÖLLŐ 10, HORTI 13. Cs: Tajkov 4, PÁL 7/3, Somogyi N. 4, VINCZE V. 14, Szavercsenko 2, CZANK 8, Fritz 2. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
UKRAJNA. Ld: Zaricka 29/9, Gorbunova 15
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–7. 6. p.: 16–7. 10. p.: 26–13. 16. p.: 43–20. 20. p.: 45–29. 22. p.: 49–35. 26. p.: 61–37. 28. p.: 63–43. 32. p.: 73–48. 35. p.: 83–52. 38. p.: 90–57
Kipontozódott: Gorbunova (34. p.)
A másik mérkőzésen: Franciaország–Izrael 64–43. A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Franciaország 5, 3. Ukrajna 4, 4. Izrael 3

Mestermérleg
Székely Norbert:
– A franciák elleni győzelem olyan lelki pluszt adott a csapatnak, amely felszabadult játékhoz vezetett. Azzal, hogy bejutottak a legjobb nyolc közé, a lányok újabb terhet dobtak le magukról.
Legfrissebb hírek

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
5 perce

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
25 perce

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
52 perce

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
9 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
9 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
9 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
10 órája
Ezek is érdekelhetik