Yago, a kétszínű ember

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2006.07.05. 01:47
Címkék
A közelmúltban jelentette be a DVTK vezetősége, hogy a következő idénynek külföldi edzővel vágnak neki a piros-fehérek. A megállapodás meg is született, mégpedig Sallói István ügyvezető és Yago Aguilar Azón spanyol tréner között.
Mindezek után meglepetést keltett, hogy a felkészülés kezdetén a spanyol edzőnek híre-hamva sem volt Diósgyőrben. Azón azt nyilatkozta: furcsa szerződéstervezetet kapott a diósgyőriektől, ezért gondolkodóba esett. Nos, kedden aztán robbant a bomba: eldőlt, hogy mégsem Azón ül majd az elkövetkezendő bajnokságban a diósgyőriek kispadján!

„Számunkra megdöbbentő, ami történt – mondta Sallói István ügyvezető. – Én ha valakivel kezet fogok, és az illető a szavát adja, akkor azt elfogadom. Sajnálatos, hogy a spanyol trénernél másképpen működnek a dolgok, hiszen hosszú időn keresztül csak hitegetett bennünket, miközben másfelé is kacsingatott.”
Na igen, Othello óta tudjuk: a Jágó névvel vigyázni kell...

A diósgyőriek egyébként első előkészületi mérkőzésüket szombaton 10 órától hazai környezetben játsszák, ellenfelük az NB II-es Bőcs lesz. Sallói szerint az sem zárható ki, hogy megkeresik Pajkos Jánost, hogy vállalja tovább a DVTK vezetőedzői tisztét. Annak kicsi a valószínűsége, hogy ismét külföldön keresgéljenek.
Legfrissebb hírek

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
2 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
8 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
29 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
30 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
30 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
53 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik