Mosolygós cseh szobor

„Amíg Petr Cech áll a kapuban, addig semmi sem elképzelhetetlen – még az sem, hogy megnyerjük a világbajnokságot!”– mondja vidáman az egyik cseh kolléga a kölni RheinEnergie Stadion interjúszobájában, mielőtt a pénteki sajtóértekezletre kijelölt két cseh híresség, Karel Brückner mester és Petr Cech kapus beülne a mikrofonok mögé. Az ősz sörényű szakvezető maga a megtestesült titokzatosság, hiába fut neki háromszor is a nemzetközi médiahad a legaktuálisabb kérdésnek („Számíthat-e szombaton Ghána, esetleg június 22-én Olaszország ellen Jan Kollerre és Milan Barosra, a két sérült csatárra?”), a vén róka mindannyiszor megkerüli a választ, a csapat belügyének minősítve a döntést. Nem mintha kellemetlen figura lenne az öreg, végtére is hogyanm lehetne kellemetlen ember az az edző, aki a világranglista második helyére kormányozta Pavel Nedvedéket, csak hát a kontraszt mégiscsak roppant éles, amikor Petr Cech kezd válaszolni kérdéseinkre. A kedves arcú, nyílt tekintetű fiatal fickó tipikusan az az alkat, akit, mondjuk, a (két)lányos apa a legnagyobb örömmel elfogadna vejének…

– Tudja-e, hogy Magyarországon az egyik közönségkedvenc a cseh válogatott?
– Ha így van, akkor annak nagyon örülök – mondja kedves mosollyal a kapus. – Ezt úgy is értelmezhetem, hogy most még nagyobb a felelősség a vállunkon. Hiszen nem csak a cseh szurkolók álmainak megtestesítői vagyunk.

– Karel Brückner kapitány nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy Jan Koller és Milan Baros játszik-e a továbbiakban. Ön mégiscsak együtt edz velük: milyen állapotban vannak?
– Csak nem gondolja, hogy majd én felfedem a titkot, amikor a mester sem tette… Nem akarom kockáztatni a helyemet a csapatban…

– Milyen érzésekkel várja a Ghána elleni összecsapást?
– Nehezebb lesz, mint az Egyesült Államok elleni volt. Hiába állnak az amerikaiak olyan előkelő helyen a világranglistán, a ghánai válogatott erősebb, főleg a középpályásaik nagyon jók!

– Ezek szerint tart egy kicsit klubtársától, Michael Essientől?
– Nem azt mondtam, hogy tartok tőle, hanem azt, hogy jók a ghánai középpályások. A kettő nem ugyanaz. Nem félek az ellenfeleimtől, tisztelem őket. Ismétlem:
nehéz mérkőzés előtt állunk. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy egyelőre vége a trópusi hőségnek. Az amerikaiak ellen nagyon szenvedtem a melegtől.

– Mit szól ahhoz, hogy sokuknak – persze, nem önnek – ez az utolsó esély arra, hogy egy nagy tornán kiemelkedő eredményt érjenek el?
– Én azt hiszem, mindenkinek a saját döntése, hogy meddig futballozik. Az, hogy ki öreg és ki nem, teljesen egyéni dolog.Egyébként nincs semmi baj a cseh utánpótlással.

– Hogyan gondol vissza az elmúlt két évre, amióta kétezer-négy nyarán Rennes-ből a Chelsea-hez szerződött?
– Az egész olyan, mint egy kellemes, és szerencsére nagyon hosszúra nyúlt álom. Amely már a portugáliai Európa-bajnoksággal elkezdődött, amikor a torna legjobb
kapusának választottak. A menetelés a Chelsea-vel és a válogatottal csodálatos élmény.

– Mi az, amit a Chelsea-néleddig eltöltött két idény alatt kapott?
– Önbizalmat. Egy nagy, gazdag profi klubnál megtanulja az ember, hogy semmitől nem kell tartania, hogy senkivel szemben sem kell kisebbrendűségi érzéseket
táplálnia. Így tehát készen állok arra, hogy megoldjam a feladatot, bátran szembenézek a kihívással.

– Ha már az önbizalom : melyik válogatottal találkoznának legszívesebben a tizenhat között?
– Ahhoz, hogy bejussunk, számításaim szerint hat pontra van szükségünk, és ebből a hatból még csak három van meg. Szóval ráérünk még gondolkodni a nyolcaddöntős ellenfél kilétén.

– Akkor szűkítsük a kört: mit szólna Brazíliához?
– Semmit. Ha világbajnokok akarunk lenni, akkor előbb-utóbb mindenkit le kell győznünk. Ha úgy adódik, Brazíliát is… ---- C