Megint hét gól a különbség

Sz. G.Sz. G.
2006.06.11. 02:56
Címkék
Molnár Tamás három gólt dobott
Molnár Tamás három gólt dobott
Molnár Tamás három gólt dobott
Molnár Tamás három gólt dobott
Molnár Tamás három gólt dobott
Molnár Tamás három gólt dobott

A különbség nem változott péntek óta, szombaton is hét góllal nyert a magyar pólóválogatott az amerikaiak ellen. További párhuzam, hogy az állóbekk nélküli védekezés ezúttal is olajozottan működött, három labdaeladás volt a legszembetűnőbb hiba, ezenkívül még néhány kihagyott helyzetet róhatunk fel a magyaroknak. Akik – ez fontos – mindig tudtak javítani. Így például, amikor az egyik megúszás után Fodor Rajmund lövését védte a kapus, a következő lefordulás végén Biros Péter mattolt. Vagy vegyük a csapatkapitányt, Kásás Tamást, aki két sikertelen kísérlet és sapkájának lerángatása után méregből óriási gólt ragasztott Adam Wrightról a felső sarokba. Egyszer ijedtünk csak meg, amikor Szívós Márton nagy pofont kapott a második felvonás derekán. Megnyugtató volt a visszatérése a harmadik negyed elején, más kérdés, hogy még a lefújás után is fogta az orrát. A fejünket szerencsére nem kellett, sikeres főpróbát tartott a válogatott a kedden kezdődő Világkupán. A csapat vasárnap este költözik be főhadiszállására, a római-parti Holiday Beach Hotelba.

MAGYARORSZÁG-EGYESÜLT ÁLLAMOK 12–5
(4–2, 3–1, 4–1, 1–1)
Hajós uszoda, 500 néző. V: Kiszelly, Juhász Gy.
MAGYARORSZÁG: SZÉCSI – Szívós, Fodor 1, Steinmetz Á. 1, Kásás 1, KISS G. 2, Madaras. Cs: Varga Dániel, MOLNÁR T. 3, Kiss Cs. 1, BIROS 3, Kis G., Varga Dénes. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Moses – Beaubien, T. Azevedo 1, Powers, Smith, Hudnut, Varellas. Cs: WITT 2, Wright, Bailey 2, Merlo. Szövetségi kapitány: Ricardo Azevedo
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 6/2

Mestermérleg
Kemény Dénes: – Érezhető volt a tévés közvetítés lélektani hatása, egy-két olyan hiba is előfordult, amelyet korábban nem tapasztaltam. De rengeteg szép dolgot is láttam, többek között tizenkét gólt, ami annak fényében dicséretre méltó, hogy több helyzetet is elpuskáztunk.”
Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
8 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
16 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
23 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
35 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
38 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
44 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
56 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik