Dobos Gábor: ez Eb-szint

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2006.06.11. 02:45
Címkék
Hideg időben, kavargó szélben rendezték meg a Szilágyi úton a Budapest-bajnokság és hétpróba ob első napját. A rúdugró Molnár Krisztina ennek ellenére 430 centiig jutott, az idén már harmadszor teljesítette ezt a magasságot.
Dobos Gábor joggal boldog
Dobos Gábor joggal boldog
Dobos Gábor joggal boldog
Dobos Gábor joggal boldog
Dobos Gábor joggal boldog
Dobos Gábor joggal boldog
„Ahhoz képest, milyen rosszul edzettem, megfelelő ez az eredmény – mondta Molnár Krisztina. – Igazából már előrébb kellene tartanom. Nem tudom, mi lehet az oka, de még mindig nem állt össze a mozgásom, nem találom a nekifutás ritmusát. Ezúttal persze az erős szél is zavart, nehéz úgy figyelni a technikára, hogy közben arra kell ügyelni, ne csavarja ki a szél a kezemből a rudat. A 410-es és a 420-as ugrásaim már jobbak voltak, ami azért biztató.”

A második helyezést 420 centiméterrel Vaszi Tünde szerezte meg, egy hét múlva az Európa-kupán ebben a számban ő képviseli a színeinket.
„Ha minden jól megy, rúdban és távolban egyaránt indulok, remélem, bírja majd a terhelést a sarkam” – mondta Vaszi Tünde.

Férfi gerelyhajításban Olteán Csongor nagyobbat dobott a fennálló országos utánpótláscsúcsnál, ám az, hogy a 77.38 méteres eredmény rekordként elfogadható-e, csak később derül ki. Gerelyét ugyan megfelelőnek találták a verseny előtti szerhitelesítésnél, ám később kiderült, nincsenek szabályos hitelesítő eszközök a helyszínen. Ha mindez időben kiderül, Olteán másik gerelylyel hajított volna, s akkor valószínűleg már most ünnepelhetné az új rekordot.
A nap legjobb eredményét Dobos Gábor érte el, 100 méteren 10.29 másodperccel teljesítette az Eb kiküldetési szintet.

„Idén ez az első olyan versenyem, amelyen elfogadható időjárás volt, és a mozgásom is közelített ahhoz, amilyet szeretnék” – mondta Dobos.
A hétpróbázók mezőnyéből – ahol az első nap után Ajkler Zita 3045 ponttal vezet – hiányzott Óvári Zita, aki 13.12 centiméterrel hármasugrásban győzött.

Budapest-bajnokság és hétpróba ob, Szilágyi utca
Férfiak.
100 m (+1.3): 1. Dobos Gábor (PMSE) 10.29, 2. Pauer (PVSK) 10.51, 3. Németh R. (SAC) 10.52. 400 m: 1. Dezső Ákos (Honvéd) 47.60, 2. Borsányi (TFSE) 48.40, 3. Molnár (Dunaújvárosi AC) 48.58. 1500 m: 1. Kaltenecker Gábor (PFK) 3:54.81, 2. Sántavy (PFK) 3:55.06, 3. Schubert (PFK) 4:01.11. 110 m gát (–1.2): 1. Kiss Dániel (Ikarus) 13.93, 2. Kovács (VEDAC) 14.28, 3. Kafer (KSI) 14.97. Rúd: 1. Skoumal Péter (DSC) 510, 2. Szörényi (Gödöllői EAC) 480, 3. Szabó (KSI) 480. Távol: 1. Ecseki Dániel (Szolnoki VSI) 731, 2. Babicz (TSC) 730, 3. Bánhidi (KSI) 713. Gerely: 1. Olteán Csongor (ASE) 77.38, 2. Horváth (PVSK) 77.23, 3. Magyari (Dunakeszi VSE) 67.70.

Nők. 100 m (+0.7): 1. Szakács Enikő (Honvéd) 12.15, 2. Turcsik (ARAK) 12.35, 3. Rózsa (Honvéd) 12.47. 400 m: 1. Varga Bianka (Honvéd) 55.70, 2. Bobcsek (Gödöllői EAC) 55.74, 3. Somogyvári (UTE) 56.65. 1500 m: 1. Papp Gabriella (NYVSC) 4:33.20, 2. Kovács (GYÖTRI) 4:40.09, 3. Fördős (KVDSE) 4:40.42. 100 m gát (–1.0): 1. Vári Edit (BEAC) 13.63, 2. Juhász (UTE) 14.58, 3. Éger (VEDAC) 15.12. Rúd: 1. Molnár Krisztina (UTE) 430, 2. Vaszi (PMSE) 420, 3. Erős (FTC) 390. Hármas: 1. Óvári Zita (Sz. MÁV) 13.19, 2. Babos (Győri Dózsa) 12.89, 3. Pálfi (TFSE) 11.93. Gerely: 1. Kramarics Hedvig (UTE) 41.88, 2. Varga Ó. (Reménység, Vác) 41.35, 3. Varga E. (Reménység, Vác) 40.53
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
6 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
6 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
7 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
8 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
9 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik