Először döntős a Miami

I. SZ.I. SZ.
2006.06.04. 02:38
Címkék
Fennállása során először bejutott az NBA nagydöntőjébe a Miami Heat, miután két vállra fektette az előző két fináléban szereplő, az idei alapszakaszt megnyerő Detroit Pistonst. Az 1988-ban életre hívott klub a hatodik mérkőzést nagyrészt Shaquille O'Neal szenzációs játékának köszönhetően 95–78-ra megnyerte, ezzel visszavágott a Pistonsnak a tavalyi keleti fináléban elszenvedett 4–3-as vereségért.

Pedig nem voltak túl jók az előjelek, a csapat másik ásza, Dwyane Wade ugyanis a mérkőzés előtt órákat töltött el egy helyi kórházban kiszáradás gyanúja és influenzás tünetei miatt. A hátvéd nem is nyújtotta csúcsformáját, de a 28 pontot, 16 lepattanót és öt dobásblokkolást felmutató Shaq mellé ezúttal fel tudott nőni a másik kisember, Jason Williams, aki a mezőnyből 10/12-es dobási mutatóval 21 pontot szerzett, és minden szempontból a gárda irányítója volt.

Pat Riley vezetőedzőt, aki klubigazgatóból fokozta le magát az idény közben, sokan bírálták amiatt, hogy az előző idény alapszakaszát megnyerő Heat egységét a holt szezonban szétbomlasztja új embereivel. Gary Payton, Antoine Walker, Williams és James Posey közül az első három nem szokta meg, hogy legjobb esetben is másodhegedűs lehet egy csapatnál, mégis képesek voltak beállni a sorba, és tűrték, hogy – Williamst leszámítva – nincsenek állandóan a kezdőben (Walker és Posey egymást váltotta az ötösben, mostanában előbbi a kedvezményezett).

Az utolsó meccsen mindössze 33 százalékos pontossággal dobó Detroitnak esélye sem volt a győzelemre, alig-alig került tíz pontnál közelebb a Heathez, amikor pedig a harmadik negyed végén 72–53-at mutatott az eredményjelző tábla, elkezdődött az ünneplés.

A Lakersszel három bajnoki címet szerző O'Neal persze viszszafogottabb volt a többbieknél: „Még nem végeztünk, négy győzelemre vagyunk az igazi céltól.”

NBA, RÁJÁTSZÁS, 40. JÁTÉKNAP
Főcsoportdöntő, 6. mérkőzés, Kelet
Miami–Detroit 95–78 (25–20, 22–16, 25–17, 23–25). Legjobb dobók: S. O’Neal 28, Jas. Williams 21, Wade 14, A. Walker 11, ill. R. Hamilton 33, Prince, R. Wallace 10-10.
Legtöbb lepattanó: S. O’Neal 16, ill. R. Wallace 8.
Legtöbb assziszt: Wade 10, ill. Billups 8.
Dobószázalék (mezőny, büntető): 55.7 (39/70), 64.7 (11/17), ill. 33.3 (27/81), 75 (18/24).
Továbbjutott: a Miami, 4–2-vel

Szavazás

Melyik csapat lesz 2005-2006-ban az NBA bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

La Liga: Yamal kilencvenegy éves Barca-rekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
11 perce

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 perce

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Szappanos Péter a régi formájában – itt az NS válogatottja az NB I 6. fordulójából

Labdarúgó NB I
26 perce

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
43 perce

DVSC: Franciaországból érkezett válogatott középpályás, csatár is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
45 perce

Red Bull Four 2 Score: a nyolc között búcsúzott a Dominators

Minden más foci
57 perce

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
1 órája