Hatan az új csapatban

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2006.05.31. 08:58
Címkék
„Fontos esztendő az olimpiai család számára 2006, hiszen indul a kvalifikációs sorozat a 2008-as pekingi játékokra” –, többek között erről is beszélt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Elhangzott: 22 sportágban félezer versenyző készül az olimpiára, ám számukra már a részvételi jog kiharcolása is kemény erőpróbának ígérkezik. A MOB elnöke ezzel együtt reméli, hogy kétszáznál is több sportoló képviseli majd a magyar színeket a kínai fővárosban. A zavartalan felkészüléshez persze nélkülözhetetlen a markáns szponzori segítség – főként, hogy az állami támogatás jelentősen csökkent az utóbbi években. A MOB gyémánt fokozatú főtámogatója, az E.ON Hungária Zrt. újabb anyagi és erkölcsi segítséget nyújt hat sportolónak, akik remélhetően Pekingben is eredményesek lesznek. Az energiaszolgáltató cég 2008-ig szóló szerződést kötött a kézilabdázó Görbicz Anitával, a kajakos Kovács Katalinnal, az öttusázó Balogh Gáborral, a vízilabdázó Szécsi Zoltánnal, a kajakos Vereckei Ákossal, valamint a többpróbázó Zsivoczky Attilával. Ők hatan alkotják az E.ON olimpiai csapatát, s egyben a cég reklámarcai is lesznek.
Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
15 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
28 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
31 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
54 perce

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik