Hagyomány az olasz siker

Vágólapra másolva!
2006.05.29. 01:20
Címkék
Az utóbbi tíz évben az csak olasz kerékpáros végzett az összetettben az élen a Giro d'Italián. Az idén Ivan Basso állt be a sorba – többek között Simoni, Savoldelli és Cunego után.
Ivan Basso megérdemli a pezsgôt
Ivan Basso megérdemli a pezsgôt
Ivan Basso megérdemli a pezsgôt
Ivan Basso megérdemli a pezsgôt
Ivan Basso megérdemli a pezsgôt
Ivan Basso megérdemli a pezsgôt

Az immár hagyományos milánói befutó előtt sem volt kérdés, kié marad a rózsaszínű trikó, de annak rendje és módja szerint végig kellett gurulni a szakaszon. Utoljára azért még győzelmével learatta a babérokat a német Forster, de Basso összetettbeli elsőségét senki és semmi nem veszélyeztette. Az olaszok nemzeti kincsként tekintenek versenyükre, így nincs azon csodálkoznivaló, hogy a hazai kerekesek megkülönböztetett figyelmet szentelnek a körversenynek. Basso is ezt tette, s már két hete, a nyolcadik etaptól számítva az összetett élén tanyázott. Előnye fokozatosan nőtt, így elég volt, ha figyelmét közvetlenül a mögötte csoportosulókra összpontosítsa, és taktikusan tekerjen. A tegnapi milánói ünneplés után viszont megint a gyötrelmes hétköznapokkal kell megbirkóznia (doppingügy), valamint a július elsején induló Tourral.

A Giro d'Italia utóbbi tíz győztese: 1997: Ivan Gotti (olasz) 1998: Marco Pantani (olasz) 1999: Gotti 2000: Stefano Garzelli (olasz) 2001: Gilberto Simoni (olasz) 2002: Paolo Savoldelli (olasz) 2003: Simoni 2004: Damiano Cunego (olasz) 2005: Savoldelli 2006: Ivan Basso (olasz)
Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
3 perce

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon-vk-sorozatban

Egyéb egyéni
12 perce

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
25 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
40 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
42 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
59 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik