Rápihentek a nagy csatára

B. R.B. R.
2006.05.14. 02:36
Címkék
A T-Mobile férfi öttusa Világkupa döntőjére készülve a négy magyar résztvevő lazított. Balogh Gábor, Horváth Viktor, Fülep Sándor és Kasza Róbert saját belátása szerint tevékenykedett a pénteki selejtező és a vasárnapi finálé között, azaz ki-ki futkározott egy kicsit, vagy kényelmesen úszkált néhány métert az uszodában. A külföldiek is hasonlóképpen töltötték a szombatot, a programot kiegészítve egy kis városnézéssel. Már amelyik külhoni öttusázó még nem látta Budapestet, hiszen a mezőny tekintélyes része rendszeres látogatója a fővárosi Világkupa-viadalnak. Egyébként a szervezők a hagyományos májusi budapesti seregszemlén többször szerveztek már programokat a köztes szombati napra. Tavaly például beültették a világ öttusaelitjét a Széchenyi fürdőbe, de volt rá példa, hogy hajókázással múlatták a szabad szombatot a versenyzők és segítőik. A szombati feltöltődés után vasárnap reggel fél nyolckor a versenyzők a lőállásban kezdenek. Információink szerint Horváth Viktor kel a legkorábban, így ő még a szállodában célra tartással hangolódik a lövészetre, a többiek nem sietik el az ébredést, így ők a könnyű reggelit követően ballagnak át a szállodából a lőtérre. A lőtábla alulméretezettsége miatt az öttusázóknak nagyon észnél kell lenniük, nem lehet álmosan durrogtatni. Kávét viszont nem ajánlatos ilyenkor inni, a koffeint a folyamatos koncentrációt igénylő vívás közben fogyasztják – mértékkel – a rászoruló pentatlonisták.
Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
16 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
50 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája