Robbie McEwen remekel

BERTA MIHÁLYBERTA MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2006.05.10. 01:25
Címkék
Két sprinter került fókuszba a Giro d’Italia tegnapi napján. A pozitív hős az ausztrál Robbie McEwen lett, míg a bánatos trubadúr szerepét Alessandro Petacchira osztották.
Alessandro Petacchinál aligha van szomorúbb ember mostanság Olaszországban; az idei Giro d' Italia pontversenyének legnagyobb esélyese ugyanis eltörte a bal térdkalácsát, így kénytelen volt feladni a versenyt. A Milram-csapat sprintere – aki korábban 19 szakaszgyőzelmet zsebelt már be az olasz körversenyen – még a hétfői, harmadik szakaszon keveredett bele egy bukásba, s bár csapattársai hathatós közreműködése mellett valahogy elvánszorgott a célig, a tegnapi rajtlistán azonban már nem szerepelt a neve.A mezőny – s főképp a sprinterek – persze nem búslakodott túlzottan Petacchi kényszerű kiválása miatt, inkább az utolsó, Belgiumban eltöltött napra koncentráltak. A Wanze és Hotton közötti 193 kilométerrel ugyanis lezárult a Giro „Vallóniában” zajló része. Az időjárás ezúttal a szebbik arcát mutatta, így a karaván közel 42 km/órás átlagtempóban teljesítette az első három órát. Tíz kilométerrel a rajt után öt szökevény levált a főmezőnytől, és 94 km megtétele után már közel hat és fél perc volt az előnyük. Közben a bringások megmásztak két harmadik kategóriás hegyet ( Cote de Wanne és Stavelot-La Haute Levée), valamint ellátogattak a francorchamps-i Formula–1-es pályára, ahol még egy részhajrát is teljesítettek. Már csak húsz kilométer volt hátra a célig, amikor a nagy erőket megmozgató főmezőny utolérte a szökevénycsoportot, s ettől kezdve gyakorlatilag a sprinterek csapatai uralták a versenyt. A nap főszereplői közül először Ullrich csapattársa, Olaf Pollack robbantott, ám túl hamar, a remek ütemben kivágó McEwen ugyanis az utolsó métereken előzni tudott, és akárcsak vasárnap, tegnap is győzni tudott. A Davitamon-Lotto versenyzője kétszeresen is jubilált: ez volt karrierje 140. győzelme, míg a Girón már tíz szakaszsikernél jár. Az öszszetettben nem történt változás; továbbra is a német Schumacher vezet Savoldelli előtt. Apropó Savoldelli: a Discovery bringásait meglátogatta Lance Armstrong, aki kijelentette, szerinte egykori csapattársa nyeri meg az idei versenyt.89. Giro d’Italia

4. szakasz, Wanze–Hotton (Belgium), 193 km: 1. Robbie McEwen (ausztrál, Davitamon-Lotto) 4:38:51, 2. Paolo Bettini (olasz, Quick Step-Innergetic) azonos idővel, 3. Alberto Loddo (olasz, Selle Italia) a.i.
Az összetettben: 1. Stefan Schumacher (német, Gerolsteiner) 14:52:25, 2. Paolo Savoldelli (olasz, Discovery Channel) 13 mp hátrány, 3. Davide Rebellin (olasz, Gerolsteiner) 23 mp h.
Következik (május 11-én): 5. szakasz, Piacenza–Cremona (38 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik