Üzletel a sorssal

– Tudom, udvariatlanság ilyet kérdezni, de nem állom meg: bukott embernek tartja magát?
– Én? Milyen értelemben? – kérdezett vissza Bozsik Péter.

– Azt mondják, nálunk a szövetségi kapitány abban a pillanatban válik bukott emberré, amikor kinevezik.
– Ez azért nem egészen így van.

– Rendben, mondjon az utóbbi ötven évből egyetlen kapitányt, aki nem bukott emberként távozott a posztjáról!
– Attól függ, hogyan közelítjük meg a bukás fogalmát. Ha a realitásokat nézzük, akkor Csank Jánost, például, biztosan nem sorolom a bukottak közé, hiszen pótselejtezőig jutott el a válogatottal, ami bravúr volt, de sikeresnek tartom Mezey Györgyöt és Gellei Imrét is, mert ők is kihozták a maximumot a csapatukból. Nyilván követtek el ők is hibát, az utolsó mérkőzéseik nem úgy sikerültek, ahogyan mindannyian szerettük volna, és a közvélemény ezt bukásnak könyvelte el.

– Azt hittem, hogy az édesapját, Bozsik Józsefet említi majd, aki egyetlen meccs után a betegsége miatt mondott le a kapitány posztjáról.
– Igaz, ő sem bukott meg, bár azt az egy meccset elveszítette, tehát az sem volt diadalmenet... Tudja, ha abból indulunk ki, hogy egyetlen magyar kapitány sem nyert világbajnokságot, akkor tényleg valamennyiüket kikiálthatjuk bukott embernek, de ha a realitásokat is figyelembe veszszük, akkor sokkal árnyaltabb a kép.

– Maradjunk is itt! Az ön szerződése automatikusan megújul, ha az Európa-bajnokság selejtezőinek a végén a harmadik helyen végzünk a csoportban, bár ez a helyezés nem jelent továbbjutást. Ez tehát az a bizonyos realitás?
– Tulajdonképpen igen, de szerintem ez is árnyaltabb kérdés. Ha úgy leszünk harmadikok, hogy egy vagy két ponttal maradunk le a második helyről, akkor az eredményt tekintve ez bukás, hiszen nem jutunk ki az Európa-bajnokságra, de a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében egyáltalán nem biztos, hogy kudarc. Sőt talán akkor sem kell pironkodnunk, ha csak negyedikek leszünk, mondjuk, két vagy három ponttal a második és a harmadik mögött. Mindent egybevetve, szerintem cseppet sem közömbös, hogy az az eredmény, amelyet majd elérünk, milyen körülmények között születik meg.

– Ugyanakkor ezt nézhetjük úgy is, hogy a harmadik hellyel való elégedettség nem más, mint megalkuvás, hiszen nem megyünk sokra vele, ráadásul előrelépésnek sem igen számít.
– Ezzel nem értek egyet, nem jó szó a megalkuvás. Miért lenne az? Megalkuvás az, hogy ha megnyerhetünk egy meccset, ám megelégszünk a döntetlennel. Itt arról van szó, hogy számba vesszük a lehetőségeinket, és a céljainkat azok tudatában fogalmazzuk meg. Természetesen az az elsődleges célunk, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, de tudnia kell minden vezetőnek, újságírónak és szurkolónak, hogy a mi helyzetünkben nem az a kudarc, ha ez az álom nem valósul meg.

– Tehát amikor beharangozunk majd egy mérkőzést, mindig nézzünk szembe a valósággal, utána pedig tapsoljuk meg a biztató vereségeket?
– Ezt önöknek kell eldönteniük. Tartok tőle, hogy ha most azt mondanám, igenis, kijutunk az Európa-bajnokságra, csakis ezt az eredményt fogadhatjuk el, akkor megkapnám, hogy felelőtlen ígérgető vagyok, aki figyelmen kívül hagyja a tényeket. Most, hogy a realitásokból indulok ki, megalkuvásról beszélgetünk, azaz jól nem tudok kijönni ebből a kérdésből.

– Csakhogy Lothar Matthäus éppen a magabiztos szövegével nyerte meg magának a közvéleményt, még akkor is, amikor sorra jöttek a vereségek. Ez nem tanulságos?
– Én az előző két évről nem szeretnék beszélni, nem lenne elegáns, ráadásul szakmailag nincs is mit mondani róla.

– A PR-t mennyire tartja fontosnak a munkájában?
– Ez minden termék eladásakor nagyon fontos, és amit mi csinálunk, végső soron szintén egy termék. Ám például egy műszaki cikket is hiába reklámoznak nagyszerűen, ha előbb-utóbb kiderül róla, hogy öt perc után bedöglik, mert akkor a kutya sem veszi meg. Azaz a PR fontos, de hazudni a futballban sem szabad.

– Miközben Magyarországon mindenki a fiatalításról beszél, ön kijelentette, hogy főleg a rutinosabb labdarúgókra számít. Miért megy szembe a korszellemmel?
– Azért, mert nálunk ennek a fiatalitásnak sajátossága van, és ez a kényszer. Ezt érdemes leszögezni, mert sokan nem látják tisztán. A huszonegy évesek tényleg jól szerepeltek, a saját korosztályukban tiszteletre méltó és biztató eredményt értek el, néhányuk ott is lesz a mi keretünkben. Azonban vannak közöttük olyanok is, akik rendszeresen pályára lépnek ugyan a magyar élvonalban, de ott nem játszanak vezető szerepet, és nyilván nem játszahatnának a válogatottban sem. Látni kell, hogy a fiatalitás nem azért zajlik nálunk, mert a fiatalok letépték a mezt az idősebbekről, hanem a klubok gazdasági problémái kényszerítik ki, magyarán, a hazai klubok zöme nem tud kész futballistákat szerződtetni. Az MTK-t leszámítva, nem szakmailag átgondolt és jól felépített rendszerben történik ez a folyamat, tehát a játékosoknak is tudniuk kell, hogy ők nem küzdöttek meg igazán az élvonalbeli szereplésért, a lehetőséget kényszerből kapták meg.

– A légiósokat mennyire képes szemmel tartani?
– Nehezen. Nem látom őket, így kénytelen vagyok másodkézből származó információkra támaszkodni. Ugyanakkor ha valaki három-négy éve megállja a helyét egy külföldi bajnokságban, még ha nem is játszik minden egyes mérkőzésen kilencven percet, de az ottani ritmusban edz, átveszi az ott honos mentalitást, az még mindig többet mutathat, mint aki itthon futballozik.

– Magyarán, ha mondjuk a Chelsea-nek lenne egy örök kispados magyarja, akkor az többet érne a válogatott szempontjából, mint a magyar listavezető Újpest kulcsjátékosa?
– Ez így túl sarkos, ráadásul nem szerencsés a példa, mert a magyar bajnokságban véleményem szerint az Újpest és Debrecen nyújt olyan futballt, amely kiállja az összehasonlítás próbáját a nemzetközi futballal, és ezzel nem szeretném megsérteni sem a Fehérvárt, sem pedig az MTK-t. Elsősorban a bajnoki mérkőzések ritmusára gondolok, a dinamikára, a futásmennyiségre és a támadófutball vállalására. Ám értem, mire gondolt a kérdésével, és a válaszom igen, azaz a Chelsea örök kispados játékosának nálam helye lenne a válogatottban.

– Mennyi időt ad magának a csapatépítésre?
– Semennyit. Építkezni az utánpótlásnál lehet, ez viszont a felnőttválogatott, és itt eredményeket kell elérni. Augusztus tizenhatodikán játszunk Ausztriában, én kértem, hogy tizenkettedikére legyen ellenfelünk itthon, lehetőleg skandináv csapat ellen, ez jó főpróba lehetne a szeptemberi, Norvégia elleni selejtezőre. Jó lenne egy egész hetet együtt lenni, ám akkor már zajlanak a BL-selejtezők, tehát nem mindenkire számíthatok majd.

– Három és fél hét múlva Anglia ellen debütál Manchesterben. Ha nem kapunk ki, remekül mutatkozik be, de ha beleszaladunk a késbe...
– Nem szaladunk. Miért szaladnánk bele? De tudja, mit, szívesen kötök üzletet a sorssal: kapjunk ki Angliától, de nyerjünk a norvégok ellen. Ebben gondolkodás nélkül benne lennék.