„Nincs több célom játékosként”

Zinedine Zidane ama kevés labdarúgó közé tartozik, akit hovatartozásától függetlenül minden szurkoló elfogad. Ezt természetesen annak köszönheti, hogy kiváló labdarúgó, de megbecsültsége összefügg azzal is, hogy emberileg nem sok mindent lehet a szemére vetni. Volt ugyan egy-két „ellenfélmegtaposós” ügye, de leszámítva ezeket az egyébként minden futballistánál tetten érhető „elborulásokat”, sportemberi kvalitásait nem érheti kritika – főleg ezért fájó a visszavonulása. Merthogy kedden kiöntötte a lelkét a francia Canal Plus televíziónak, szerdán pedig Madridban tartott sajtótájékoztatót azzal kapcsolatban, hogy a világbajnokság után befejezi.

„Mindent alaposan megemésztve jutottam erre a döntésre – mondta Zizou a Real Madridnál összehívott sajtótájékoztatóján. – Már két éve nem élvezem annyira a futballt, mint korábban, egyszerűen nem megy olyan jól a játék. Három éve nem nyertem semmit, ráadásul már fiatal sem vagyok, a szervezetem nem bírja az átlag háromnaponkénti meccsterhelést. Most már csak az lebeg a szemem előtt, hogy a Reallal megszerezzem a második helyet a bajnokságban, utána pedig minél jobban szerepeljek a világbajnokságon. Utána vége, nincs több célom játékosként.”

Ez volt az a pillanat, amikor a spanyol, főleg a királyi gárdához kötődő újságírók is nyeltek egyet, és elkönyvelték: valóban nincs visszaút. Pedig titkon reménykedtek, annak ellenére, hogy mindenki tisztában volt Zidane elképzeléseivel. A franciának nem most pattant ki az agyából a visszavonulás gondolata, pedzegeti ő ezt már több mint egy éve, és ugyan Florentino Pérezzel tavaly kétéves hosszabbítást írt alá (2007-ig él a kontraktusa), októberben – amikor már érezhető volt, hogy a Madrid ebben az évadban sem nyer semmit – mégis azzal állt ki az újságírók elé, hogy közeleg viszszavonulásának ideje.

„Én csak egy évre szerettem volna hosszabbítani, de az elnök azt mondta, legyen kettő. Amikor nyerésben vagy, könnyen ráveszed magad a folytatásra, de ha egyszer elindulsz a lejtőn... Világbajnoksággal fejezem be a karrieremet, ami hatalmas lelki pluszt nyújt majd számomra a németországi tornán” – magyarázta Zidane, akit az elmúlt napokban a fent említett sajtó munkatársai az újságokon keresztül szándékoztak maradásra bírni.

„Ne menj el, szépen kérünk, ne menj el!” – állt a Marca vasárnapi címlapján, tehát a fővárosi szakírók jól tudták, mire számíthatnak ezen a héten. Próbálkozásuk azért nem volt teljesen sikertelen, ugyanis Zidane azt is megemlítette sajtótájékoztatóján, hogy a jövőben szívesen dolgozna a Real Madrid utánpótlásbázisán.
Egyelőre azonban nincs más hátra, mint figyelemmel kísérni azt a tizenhárom mérkőzést, amely esetleg még hátravan Zizou karrierjéből. Mivel a bajnokságban a következő fordulóban le kell töltenie eltiltását, a Real szerelésében háromszor szerepelhet még. A vb előtt a válogatottban három felkészülési mérkőzés (a következő lesz a századik), Németországban pedig legalább ugyanennyi csoporttalálkozó vár rá. Ha a franciák eljutnak egészen a döntőig, az további négy találkozót jelent.
A végső au revoir tehát még odébb van.

Egy fényes karrier öt nagy pillanata

1994. augusztus 17.: Zizou kivételes pályafutásának első válogatott mérkőzésére került sor ezen a napon Bordeaux-ban, és az akkor már a Girondins-t erősítő 22 éves fiatalember, úgymond, le is tette a névjegyét: az utolsó fél órára állt be a csehek ellen, és két góljával döntetlenre (2–2) mentette az eredményt.
1998. július 12.: Feledhetetlen kora este a Párizs melletti Stade de France-ban: a Zidane-ra épülő francia válogatott a játékmester két fejes góljával rogyasztotta meg a címvédő brazilokat a világbajnokság döntőjében – az év végén Aranylabda lett a jutalma.
2002. május 15.: A Leverkusen elleni BL-döntő első félidejének hajrájában Zizou mintegy 18 méterről, ballal később győztesnek bizonyuló kapásgólt lőtt – méltó tett volt az egy évvel korábban a világ legdrágább futballistájaként (76 millió euró) Madridba igazoló klasszistól.
2004. június 13.: Bár az Európa-bajnokság rosszul sült el a franciák nézőpontjából, az angolok elleni nyitó csoportmérkőzés utolsó pillanataiban elkönyvelt Zidane-dupla (előbb szabadrúgás, utóbb 11-es) sokáig emlékezetes marad.
2006. január 15.: Egy rendkívüli tett erre a „fáradt esztendőre” is jutott: a Sevilla elleni bajnokin Zizou a pályafutása első mesterhármasát könyvelte el.