Sokszorozódott a kieső energiája

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.04.22. 01:04
Címkék
Nincs idejük emésztgetni az Euroliga-kiesést a TEVA-VasasPlaket játékosainak, hiszen szombaton 16.15 órától már a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger elleni bajnoki elődöntő harmadik mérkőzését vívják a Komjádiban.
Kállay Márk (balra) szerint a Savona ellen mutatott produkció nagy önbizalommal vértezte fel a Vasast
Kállay Márk (balra) szerint a Savona ellen mutatott produkció nagy önbizalommal vértezte fel a Vasast
Kállay Márk (balra) szerint a Savona ellen mutatott produkció nagy önbizalommal vértezte fel a Vasast
Kállay Márk (balra) szerint a Savona ellen mutatott produkció nagy önbizalommal vértezte fel a Vasast
Kállay Márk (balra) szerint a Savona ellen mutatott produkció nagy önbizalommal vértezte fel a Vasast
Kállay Márk (balra) szerint a Savona ellen mutatott produkció nagy önbizalommal vértezte fel a Vasast

Szerdán kiesett az Euroligából a TEVA-VasasPlaket, de máris itt a piros-kékek számára az újabb feladat: az Egerrel vívják a bajnoki elődöntő harmadik meccsét.

Varga Dániel, a Vasas világbajnoki ezüstérmese már Savonában összekapcsolta a két sorozatot: „Legutóbb Egerben elvesztettük a bajnoki elődöntő hosszabbítását, a Savona ellen döntetlenre hoztuk a ráadást, és bár legközelebb győzelem következne, én inkább kihagynám a túlórázást.” Április 15-én a piros-kékek abban a tudatban utaztak Egerbe, hogy ha győznek, összesítésben 6–2-es előnyre tesznek szert a nyolc pont megszerzéséig tartó párharcban. Optimizmusukat csak növelte, hogy azt megelőzően kétszer egymás után legyőzték Gerendás György együttesét. Ám a múlt szombaton 7–7-es döntetlen született a rendes játékidőben, a hosszabításban pedig 9–7-re az Eger nyert.

A soros mérkőzés előtt sokan jogosan tették fel a kérdést: a hosszabbítás és ötméteresek utáni kiesés az Euroligában mennyire viseli meg az angyalföldieket. Nincs is megfelelőbb játékos a válaszadásra, mint Kállay Márk, aki a ráadás második három percében lehetővé tette a Vasasnak, hogy a büntetőpárbajban kiharcolja a final fourba kerülést, aztán éppen az ő (második) ötméterese okozta a piros-kékek vesztét.

Előny és hátrány

Mi másról faggathattuk volna Földi Lászlót, a Vasas trénerét, mint hogy az Eger elleni szombati derbit mennyiben befolyásolja az olaszországi kirándulás. „A sok utazás természetesen hátrányt jelent, ellenben egyértelmű előny a Savonában mutatott remek teljesítmény – mondta az edző. – Sok újat nem tudunk mutatni egymásnak, apróságok döntenek, illetve az, hogy ki nyer meg több párharcot. Az Eger rápihenhetett a meccsre, meglátjuk, mi lesz.”
"Természetesen bosszant és idegesít, ahogy kiestünk, de egyáltalán nem vagyok letörve – mondta Kállay Márk. – A szerdai meccs után még elszántabban várom a bajnoki elődöntőt, mert ha az olasz aranyérmes ellen ilyen teljesítményre voltunk képesek, akkor, és ez nem az ellenfél lebecsülése, az Eger ellen nagy önbizalommal állhatunk ki. Miután az elmúlt idényben mutatkozhattam be a nemzetközi kupában, még úgy fogom fel az Euroligát, mint amely színesíti a hazai bajnokságot. Kifejezetten szeretem a nemzetközi derbiket.”

Kállay Márk ugyanakkor úgy érzi, az egri, hosszabbításban elszenvedett vereség kissé megtörte a lendületüket.

A Vasas péntek délután a főszponzor TEVA székházába volt hivatalos, a támogató dicséretét hallgathatták meg a játékosok és a vezetők. Megérdemelten, hiszen már a nyolc közé jutás is nagy tettnek számított az Euroligában. Földi László délelőtt nem tartott edzést, hiszen csütörtök este 11 órakor landolt a gépük Ferihegyen. Nem mellékesen Mátyás Zoltán csomagjával, amely Milánóban akadt el az odaúton, de visszafelé a játékos átvehette az eltűnt poggyászt. Vigasztalták is a többiek a Földi László pólójában hazatérő, a változatos öltözködést három napig nélkülöző bekket: „Nyugi, legalább nem kell mosnod!”

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi pólóbajnokságot?

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
6 perce

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
24 perce

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
29 perce

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
55 perce

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
1 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik