Ami hátravan, azt nyerni kell

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2006.04.22. 01:04
Címkék
Gálhidi György a második helyet vette célba csapatával
Gálhidi György a második helyet vette célba csapatával
M. Németh Péter
Gálhidi György a második helyet vette célba csapatával
Gálhidi György a második helyet vette célba csapatával
Gálhidi György a második helyet vette célba csapatával
M. Németh Péter
Gálhidi György a második helyet vette célba csapatával

A névnapja előtt 48 órával már ünnepelhetne is Gálhidi György, ha új csapata, a másodosztály Keleti csoportjában jelenleg harmadik Nyíregyháza Spartacus szombat délután legyőzi a Karcagot. A legutóbb Pápán tevékenykedő, előtte Kispesten és Diósgyőrben is sikeresen dolgozó szakember a hét közepén vette át a szakmai munka irányítását a piros-kékeknél, és szerződése szerint 2008 júniusáig lesz a nyíregyháziak edzője.

„Már a nyáron is szóba került a nevem Nyíregyházán, ám akkor még a miskolci folytatás mellett döntöttem – kezdett bele új szerepvállalásának a történetébe Gálhidi György. – A tavasz elején Pápán történt, ami történt, nem részletezem, a lényeg az, hogy gyakorlatilag szabaddá váltam, így amikor a nyíregyháziak megkerestek, boldogan mondtam igent. Valóban nem ismeretlen helyre kerültem, nyugodtan nevezhetem minőséginek az itteni játékosállományt.”

Kérdés, mit is takar pontosan ez az előrelépés, ugyanis a feljutó helyen állomásozó Vác jelenleg 16 ponttal előzi meg a nyírségieket, így csak túlzott optimizmussal lehetne bajnokesélyesnek minősíteni a Spartacust.

„Kétségtelen, a bajnoki cím már csak álom, így a csapat eredeti célja a második hely megszerzésére módosult – így Gálhidi György. – Több szempontból is fontos az ezüstérem megszerzése, egyrészt a presztízs miatt, hiszen Nyíregyházának illene mindig a lehető legelőkelőbb pozícióban végeznie, meg aztán a magyar futball jelenlegi viszonyai közepette még nem lehet tudni, hogy a nyáron mit érhet a másodosztály második helye.”

A Szolnok megyeiek nyíregyházi látogatásával egyfajta nosztalgiatalálkozó jön létre a két szakmai vezetőség között, hiszen a karcagi edzőnek, Sándor Istvánnak korábban Gálhidi mostani segítője, Huszák Géza volt az állandó pályaedzője. A nyíregyházi szakmai stáb harmadik tagja pedig Szatke Zoltán, akinek immár kettős a szerepe.

„Zoli ma még elsősorban játékos, de a tréningeken edzői részfeladatokat is kap a jövőben – beszélt a 38. évében járó játékos státusáról Gálhidi György. – Csapatkapitányunkra a pályán is szükség lesz, de tudomásul kell venni, az idő már nem Szatke játékos-pályafutása mellett dolgozik, ráadásul az előző fordulóban edzőként győzelemmel debütált, így mindenképpen számítok a véleményére. Bízom benne, hogy ez a vezetőség kiválóan tud majd együtt tevékenykedni, és mi más célunk lehetne, mint a hátralévő nyolc mérkőzésünk megnyerése.” ---- H ---- &
Legfrissebb hírek

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
10 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
23 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
33 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája