Vereség a britektől is

2006.04.21. 00:39
Címkék
A kitűzött célt, vagyis az euro-afrikai zóna I. csoportjában maradást teljesítette a magyar Fed-kupa-válogatott, és ki tudja, talán ennél is messzebbre juthattak volna a lányok, ha az utolsó, britek elleni párharc sorsdöntő párosmeccsén Nagy Kyra és Németh Virág értékesíti az egyik szettlabdát a második játszmában. Ez végül nem sikerült, kár érte…
Czink Melinda (100. a világranglistán) két vereség után nyert meccset – szetthátrányból fordított Anne Keothavong (150.) ellen –, az egyesben eddig veretlen Nagy Kyra (138.) ugyanakkor esélytelennek bizonyult a kijevi születésű Elena Baltachával (205.) szemben, a párosról meg már hírt adtunk.,,Ha jól számoltuk, tizenöt ászt kaptam, plusz még vagy húsz nyerő ütést – salakon. Nem sok közöm volt a mérkőzéshez” – ismerte el Nagy Kyra. Egyébként nem ő volt az egyetlen áldozata Baltachának, hiszen a 22 éves brit lány mind a három egyes mérkőzését megnyerte, összesen csupán tíz gémet veszítve. Juhász Gábor együttese a körbeverésnek köszönhetően végül a csoport második helyén végzett.

FED-KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA
I. CSOPORT, PLOVDIV

C-csoport: Nagy-Britannia–Magyarország 2–1 (Keothavong–Czink Melinda 6:1, 3:6, 2:6; Baltacha–Nagy Kyra 6:1, 6:2; Baltacha, Curran–Nagy Kyra, Németh Virág 6:1, 7:6). A csoport másik mérkőzésén: Bulgária–Ukrajna 2–1. A csoport végeredménye: 1. Nagy-Britannia 6 pont, 2. Magyarország 2 (4 győztes mérkőzés, 5 vesztes), 3. Bulgária 2 (4, 5), 4. Ukrajna 2 (3, 6)

Nagy-Britannia továbbjutott, és játszhat a Világcsoport II-be kerülésért rendezendő júliusi playoff-részvételért, míg Ukrajna a kiesés elkerüléséért csatázik.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: továbbra is kérdéses Henny Reistad jövője Esbjergben

Kézilabda
6 perce

Ez már a hajrá: két nagy dobása is lesz a Manchester Citynek? Mi lesz az Álvarez-dráma vége? – keddi transzferhiradó

Minden más foci
17 perce

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
23 perce

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
44 perce

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
54 perce

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Fradi

Labdarúgó NB I
1 órája

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: ötszázadik alkalommal vezet NB I-es meccset a Hargitai–Markó páros

Kézilabda
1 órája