Michael Ballack: nincs aláírás

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2006.04.21. 00:39
Címkék
Bár a közszolgálati ZDF televíziós társaság londoni körökből származó információkra hivatkozva már világgá kürtölte, hogy Michael Ballack, a német válogatott és a Bayern München karmestere az ősztől négy évig a Chelsea játékosa lesz, azonban az egyezség tényét minden érintett tagadta.

„Hülyeség az egész – mondta némiképp ingerülten a Bayern München nyáron szabadügynökké váló középpályása. – Még semmi sincs az ügyben, annyi igaz, amit már eddig is tudott mindenki, hogy komolyan tárgyalok a Chelsea-vel. Még semmit sem írtam alá, de már pontosan tudom, mit akarok. Ez az utolsó esélyem arra, hogy külföldre szerződjek, remélem, minden öszszejön.”

„Folynak a tárgyalások, bizakodóak vagyunk, reménykedünk, hogy a világbajnokság előtt nyélbe ütjük az üzletet. De még semmit sem írtunk alá – tette hozzá Michael Becker, a futballista menedzsere. – Ballack háromszor volt az év játékosa Németországban, a liga leggólveszélyesebb középpályása, a Bayernnél mindig a maximumot adta ki magából a csapat érdekében. Szerintem megérdemli, hogy hozzá méltó körülmények között hagyja el a klubot, és új kihívásoknak próbáljon megfelelni.”

A hírek szerint egyébként Ballack már találkozott José Mourinhóval, és bár sokáig gyümölcsözőnek tűnt a beszélgetés, és a gyors szerződéskötést sem tartották elképzelhetetlennek, a német egy különleges kérése lassított a tempón. Ballack ugyanis azt szerette volna elérni, hogy Mourinho állandó kezdőcsapatbeli tagságot garantáljon neki, ami több okból is lehetetlen: a portugál ilyen gesztust talán még senkinek sem tett (Frank Lampard és John Terry megharcolt a „bérletéért”), a Chelsea kerete pedig van olyan erős, hogy egy-egy hiba esetén azonnal előlépjen a megfelelő helyettes a kispadról.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bundesligát?

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
4 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
4 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
5 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik