„Hülyére vertek minket”

2006.04.21. 00:39
Címkék
Benedek Tibor el sem fáradt?
Benedek Tibor el sem fáradt?
Benedek Tibor el sem fáradt?
Benedek Tibor el sem fáradt?
Benedek Tibor el sem fáradt?
Benedek Tibor el sem fáradt?
Párbeszédfoszlány Benedek Tiborral.

– És kaptunk nem is tudom hány akciógólt.
– Kilencet.
– Hányat?
– Kilencet.
– Úristen… Az rengeteg.

Egy meccs, amelyre jobb nem emlékezni… Benedek Tibor természetesen nem keresett kifogásokat a Reccótól elszenvedett ötgólos vereséget (12–7) követően, amelyet saját maga úgy jellemzett: „hülyére vertek minket.” A balkezest duplán sújtotta le a kudarc, mert mint mondta: „Csapatkapitányként még borzalmasabb számomra ez a vereség. Az én felelősségem is, hogy nem tudtam összefogni a csapatot, nem tudtam meggátolni, hogy szétessünk.”

Az olimpiai bajnok úgy látja, fizikálisan nem volt semmi gondjuk, sőt. „Szörnyen éreztem magam, mert egyáltalán nem fáradtam el, bennem volt, hogy akár még egy meccset le tudnék játszani. Egy játékos számára nincs ennél dühítőbb: Athénban a kapura kellett feküdnöm, annyira kihajtottam magam, hogy még ünnepelni sem bírtam…”

A csapat mögött álló főtámogató, a T-csoport-tag T-Mobile vezérigazgató-helyettese, Bodnár Zsigmond sem volt boldog, de ő sem kongatta meg a vészharangot. „A történteket csakis úgy elemezhetjük, hogy nem feledjük az elmúlt négy évben történteket, amikor nem csupán a négyes döntőig jutottunk el, hanem mind a négyszer döntőt is vívtunk, s ezekből egyszer nyertünk, tavaly pedig – ezt most is állítom – elvették tőlünk a győzelmet. Négy döntőt követően ötödjére nem sikerült, ez van, a labda gömbölyű.”

A szakosztályelnöki tisztet is betöltő topmenedzser természetesen nem kívánja egyetlen vállvonással elintézettnek nyilvánítani a történteket. „Nem magyarázatokat várok a szakvezetőktől, hanem részletes elemzést, megoldási javaslatokkal, hogy a következő idényben ez ne fordulhasson elő – közölte Bodnár. – Azt természetesen én is tudom, egy kicsit sok volt, hogy Szívós Marci átigazolását követően most elvesztettük Biros Petit, mert az olaszok így le tudták fogni Kiss Gergőt és Benedek Tibit. A jobbkezesek oldalán lévőknek kellett volna többet vállalniuk.”

Bodnár Zsigmond ugyanakkor jelezte: a T-csoport és a Domino-BHSE között fennálló, a következő idény végéig érvényes szerződést nem befolyásolja a kiesés.
Legfrissebb hírek

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
10 perce

A Lamin Colley-gól: nem kell szemüveg a bírónak

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ha ketchupot kérsz a pizzádhoz, Olaszországban rendőrt hívnak” – exkluzív interjú Marco Rossival

Magyar válogatott
1 órája

Reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
1 órája

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
1 órája

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
8 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
9 órája