Tombolás, majd rombolás

2006.04.20. 01:46
Címkék
FELCSÚT SE - SZOMBATHELYI HALADÁS 1–1 (1–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Felcsút, 300 néző. Vezette: Solymosi (7) (Ferencz, Kovács Zs.)
FELCSÚT: Molnár M. 6 – Gálos 5, Szalai Cs. 5, Trampler 6, Csurka 6 – Móri 6 (Bojtor –, 82.), Szilágyi 5, Ködöböcz 5 (Szalai T. –, 61.) Ribi 6 – Földes G. 5, Kovacsics 6 (Varga I. –, 73.) Vezetőedző: Komjáti András
HALADÁS: Grőber 6 – Sallér 5, Subicz 6, Balassa 7, Guzmics 6 – Schimmer 6 (Jagodits –, 83.), Nagy G. 7, Rajos 6, Mihalecz 6 (Beke –, 72.) – Babati – (Imre 5, 28.), Andorka 6. Vezetőedző: Artner Tamás

31. perc: Gálos indította a felfutó Mórit, aki beverekedte magát a 16-oson belülre, az érkező Kovacsics elé játszott, a csatár fordulásból, tíz méterről vette be Grőber kapuját. 1–0
46. perc: Balassa ugratta ki Andorkát, a csatár néhány lépés után 12 méterről a kapu közepébe lőtt. 1–1

A vasi gárda nem érkezett feltartott kézzel Felcsútra, a hazaiak pedig küzdöttek, hajtottak, ám elképzeléseiknek csak töredékét tudták megvalósítani.

Mestermérleg
Komjáti András:
– Az első félidőben próbáltunk építkezni, a fordulás után elsősorban a koncentráció hiánya miatt leromboltunk mindent.
Artner Tamás: – Jó iramú mérkőzésen győzelmi lehetőséget szalasztottunk el.
Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
1 perce

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
6 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
7 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
7 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
7 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
8 órája