Jók, legyenek jobbak

2006.04.20. 01:46
Címkék
Amikor március 29-én a magyar U21-es válogatott 2–0-ra győzött idegenben Lengyelország ellen, Róth Antal szövetségi edző azt mondta, szeretné, ha csapata bármikor, bárki ellen győzelmi esélyekkel lépne pályára. Nos, jó elmondani, hogy kedden Újvidéken a magyar fiatalok minden tekintetben felvették a versenyt a házigazdával, és egy kicsit pontosabb a támadásbefejezésekkel visszhangos sikert is arathattak volna (a meccs 1–1-gyel ért véget). Aggodalomra azonban nincs ok, egyre inkább úgy tűnik, ez a korosztály a sikeres múlt esztendőt követően ebben az évben is képes lesz nagyot alkotni.
Bori légi fölényben ? a válogatott viszont nem tudott élni fölényével
Bori légi fölényben ? a válogatott viszont nem tudott élni fölényével
Bori légi fölényben ? a válogatott viszont nem tudott élni fölényével
Bori légi fölényben ? a válogatott viszont nem tudott élni fölényével
Bori légi fölényben ? a válogatott viszont nem tudott élni fölényével
Bori légi fölényben ? a válogatott viszont nem tudott élni fölényével
– Ha valaki előzetesen azt mondja, csapata döntetlent játszik az Európa-bajnoki finalista otthonában, mit válaszol?
– Aki a találkozó előtt latolgatta az esélyeket, az azt mondhatta: a házigazdának figyelemre méltó eredményei vannak, kétszer legyőzte Horvátországot, amely a selejtezőben éppen előttünk végzett, ott van az Európa-bajnokság legjobb nyolc csapata között, azaz a párharc esélyese Szerbia-Montenegró – mondta Róth Antal. – Erőfelmérésre szántam az összecsapást, és ebben a tekintetben nem csalódtam

– Nem tudom, ön hogy látta, de a lelátóról úgy tűnt, labdarúgói az első játékrészben egészen jól futballoznak.
– Valóban jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, volt ritmusa a támadójátékunknak, és a védekezésünkkel sem adódott nagyobb probléma. Azonban, hogy kritikával is éljek: amikor esély van a mérkőzés megnyerésére, az igazán jó csapat nem hibázza el sorozatban a helyzeteit.

– Mi volt az oka, hogy a szünetet követően már adódtak problémák, elsősorban a támadásfelépítésekkel?
– Egyrészt feljavult az ellenfél, másrészt az idő előrehaladtával kezdtünk fáradni. Túlságosan mélyen védekeztünk, messze voltunk az ellenfél kapujától, átadtuk a kezdeményezést, bár ezt nem tudatosan tettük. Az biztos, törekednünk kell rá, hogy a két játékrész között ne legyen ekkora a kontraszt.

– A márciusi, lengyelek elleni felkészülési mérkőzéshez képest sikerült előrelépnie a válogatottnak?
– Támadásban feltétlenül jobbak voltunk az első negyvenöt percben, mint a lengyelek elleni meccs egészében. A labdarúgók önbizalmának ez az eredmény jót kell hogy tegyen, azonban hátradőlni egy pillanatra sem szabad. Hibák ugyanis vannak, értékelésük és kijavításuk az előrelépés záloga.
Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
5 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
5 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája