Új csapatot kell keresni

– Sérült játékos esetében indokolt a közhelyes interjúkezdés: hogy van?
– Jól, sőt egyre jobban – mondta Lisztes Krisztián, a 49-szeres válogatott futballista. – A héten elkezdhettem a futóedzéseket, természetesen egyelőre csak óvatosan, de már ez is javulás.

– Játékról tehát még nincs szó.
– Az még odébb van.

– Mennyire?
– Nem akarok időpontot mondani, mert annak nem lenne semmi értelme. Ha kitűznék egy időpontot, csak stresszelne, ha a lábam mégsem lenne jó addigra. Megtanultam már, úgy kell gondolkodni, hogy majd akkor játszom, amikor jó lesz a lábam. Előfordult már, hogy túlságosan korán tértem vissza, most nem akarok hibázni.

Lassan megint jöhetnek a labdás gyakorlatok

– Legutóbb akkor hallottunk önről, amikor januárban a térdoperációja után hazajött gyógyulni. Mi történt azóta?
– Amikor kiderült, hogy azért fáj a lábam, mert a két évvel ezelőtti sérülésem miatt még nem tökéletes, egy specialista megoperált, és mivel hat hétig nem léphettem rá, a klubom hazaengedett. Ez persze nem jelentette azt, hogy tétlenül üldögéltem otthon. Erősítettem és különböző koordinációs gyakorlatokat végeztem, érthetően csak olyanokat, amilyeneket a körülmények megengedtek. Aztán Sinkó Judithoz jártam nyirokmasszázsra, ami szintén sokat segített abban, hogy amikor visszatértem, másfél centiméterrel volt vékonyabb a sérült lábam az egészségesnél, és ezt az orvosok meglepően jó eredménynek minősítették. Aztán biciklizhettem, illetve egy kézzel és lábbal is egyszerre hajtható műszeren erősítettem. De mindent csak az előírások szerint. A cél ilyenkor az, hogy a combizom visszanyerje régi formáját, és legyen olyan erős, hogy megtartsa a térdet.

– Érez fájdalmat?
– Dehogy, azt már régen nem, különben nem futhatnék. És mivel nincs ilyen gondom, a jövő héten már irányváltoztatásokat is tehetek. Sőt talán újra előkerülhetnek a labdás gyakorlatok is.

Az agykontrollban is nagyon bízik

– A profi futballistának az a legnagyobb próbatétele, ha sérülés miatt hónapokig kell hiányoznia. Mennyire enyhítette ezt a kínt, hogy hetekig itthon lehetett?
– Természetesen jó volt otthon lenni, volt időm felkeresni az ismerősöket, barátokat, családtagokat. Annak pedig különösen örültem, hogy régi tervemet valóra váltva, elvégeztem egy agykontrolltanfolyamot. Régebben sokat olvastam erről, és érdekesnek találtam.

– Az agykontroll miként segíthet a futballistának?
– A lényege, röviden összefoglalva, a pozitív gondolkodás, a negatív dolgok kizárása, amennyire lehetséges. A sérült futballistának sem rossz, hiszen elvonja a figyelmet a problémákról, én például csak a gyógyulásra koncentráltam. Sokat tanultam belőle.

– A pozitív gondolkodásra most is szüksége lesz. A német lapok szerint a Mönchengladbach nem akarja meghosszabbítani a szerződését.
– Valóban így van, az egyik lapban tizenegy futballistáról írtak, akiket elengedne a klub, a másikban három játékost neveztek meg, akik nem kellenek: Jörg Böhme, Darius Kampa és én. Ami ennél fontosabb, beszéltem erről a sportigazgatóval, Peter Panderrel is, aki, ha nyíltan nem is jelentette ki, hogy nem számítanak rám, azért már célzott rá. Olyasmiket mondott, hogy nagyon peches voltam az utóbbi hónapokban, meg hogy vannak-e olyan terveim, hogy hazatérjek futballozni Magyarországra. Ebből sejtettem, hogy nem ragaszkodnak hozzám a Mönchengladbachnál, így nem vagyok meglepve az újsághírek olvastán.

– Nem valami vidám hír...
– Nem szabad kétségbeesni! Látja, az agykontroll... Már korábban mondtam Szilvinek, a feleségemnek: figyeld meg, nem fogják meghosszabbítani a szerződésemet. Tavaly nyáron úgy állapodtunk meg, hogy viszonylag alacsony fizetést kapok, és a győzelmi prémiumokkal járhatok igazán jól. Egy évre írtam alá, és a Gladbachnak opciós joga van a hosszabbításra. Noha megegyeztünk abban, hogyha húsz meccset játszom, automatikusan tovább él a szerződésem, sajnos nem így alakult. Úgy állapodtunk meg, ha a klub az opciós jogát fenntartja, akkor az alapfizetésemet meg kell dupláznia. Ez pedig üzlet, és ha a klub fejével gondolkodunk, nem meglepő, ha egy sérült játékosnak nem akar kétszer annyit fizetni, mint eddig.

A rehabilitáció összes előírását betartja

– Mihez kezd most? Nem fél attól, hogy megismétlődik a tavaly nyári kálváriája?
– Nem éreztem azt kálváriának. Tudtam, hogy találok egy jó csapatot, és ebben igazam lett, az más kérdés, hogy a sérülésem miatt nem bizonyíthattam, tényleg jó futballista vagyok. Van egy jó menedzserem, egy horvát üzletember, akivel még Brémában hozott össze az ottani csapattársam, Ivan Klasnic. Majd találunk egy csapatot, nem aggódom. De hiába vannak érdeklődők, a kérdésre, hogy mikor leszek teljesen rendben, nem tudunk és nem akarunk határozott választ adni. Csak arra összpontosítok, hogy a rehabilitáció előírásait szigorúan betartva, újra készen álljak arra, hogy együtt készüljek a csapattal, visszanyerve az erőmet és a formámat. Rendbe kell jönnöm, nincs más feladatom.

– Elismerésre méltó az optimizmusa, de két éve alig játszott bajnoki mérkőzést. Így nem lesz könnyű dolga a menedzserének.
– Mondom, pozitívan gondolkodom. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan csapat, amely nekem tökéletesen megfelel, erős bajnokságban játszik, ugyanakkor neki is megéri majd engem alkalmazni. Nagy a világ, én pedig már edzett lettem a külföldön eltöltött tíz év alatt. A hideget és a meleget is egyformán bírom...

– Lenyűgöző a jókedve. Más elkeseredne ilyen helyzetben.
– És az kinek lenne jó? Annak idején mindig nevettünk a Fradi-öltözőben egy mondáson: csak egészség legyen, a többit megvesszük. Jókat tréfálkoztunk ezen, de ma már tudom, ez csak félig tréfa: nagy igazság van benne.