Feszültség a lefújás után

Van az úgy, hogy a sors megsegíti az ünnepet. A háromszázadik meccsére készülő pápai kapus, Szűcs Lajos a vele készült interjúban állította, hogy Végh Zoltán a legjobb magyar kapus. Szombat délután aztán éppen Végh csapata, az MTK ellen léphetett pályára. Ha úgy tetszik, együtt ünnepelhetett a két klasszis.

Találkozásuk módot adott arra, hogy összehasonlítsuk teljesítményüket, más kérdés, hogy a két csapat produkciója miatt elsősorban Szűcs Lajos lehetett a főszereplő. Olyannyira, hogy már az első percekben kiderült, mennyire kiszolgáltatott a kapus a pályán. Hiába koncentrált ugyanis minden idegszálával, azzal nem tudott mit kezdeni, hogy az előtte álló védők egy vonalban álltak, és csak figyeltek, nem támadták meg a velük szemben lévőt, így aztán Czvitkovics Péter lövésénél nem érhetett oda a jobb kapufához.

Sok nyugalma ezt követően sem maradt Szűcs Lajosnak, mert a csapattársai meglehetősen tanácstalanul tették a dolgukat, hiába nem volt egetverő az iram, mindig számítani lehetett rá, hogy a gyorsabb MTK-futballisták meglódulnak. És miután hol a jobb oldalon tették ezt (Pál András vagy Balogh Béla), hol a balon (Kanta József vagy Czvitkovics Péter jóvoltából), a kapus mindig veszélyre számíthatott. Aggodalma jogos volt, mert hamarosan újabb gólt kapott, ugyanis az előtte védekezők mindenre figyeltek, csak éppen arra nem, hogy Mladen Lambulics megkerüli őket, és így hamarabb ér a labdához, mint ők.

Ami a másik oldalt, azaz Végh Zoltánt illeti, neki csak annyi volt a dolga, hogy őrt álljon a saját védelme mögött. Védenie nem volt mit, a lecsorgó labdákkal pedig könnyedén elbánt. Az azért megjegyzendő, hogy ebben a békés álldogálásban nagy szerepe volt annak, hogy az MTK csapatként működött.

A félidő lefújása előtti pillanatokban Végh Zoltán rászolgált Szűcs Lajos dicséretére, hiszen Alencar Elder tizenegyesét magától értetődően tolta ki a jobb sarokból. az MTK kapusa persze nem tudhatta, hogy Szűcs Lajos fejében mi fordult meg: a Fehérvár ellen, ugyancsak Pápán, Dave Simpson ugyancsak az első félidő hajrájában hagyott ki büntetőt, szintén 0–2-nél, s akkor 2–0-ra kapott ki a pápai csapat.

A szünet után ismét Végh Zoltánnak volt dolga, előbb lábbal, majd kézzel védett egy-egy erős lövést, utána egy szögletet paskolt odébb veszélyes helyzetben. Igencsak feljavult a pápai csapat. Kazuo Honma beállása után ritmusra lelt az együttes. Kis túlzással a japán többet mozgott öt perc alatt, mint a teljes pápai együttes az első félidőben. Megjegyzendő, hogy az MTK igencsak visszaállt, a biztos vezetés tudatában ezt megtehette, ráadásul a kontratámadásoknál kiderült, hogy a pápai védők sokkal határozottabban lépnek közbe, mint az első félidőben.

Nem tudható, hogy a biztonságra törekvés tudatos volt-e a vendégeknél, avagy a pápaiak kényszerítették rájuk, mindenesetre az megint kiderült, hogy a kék-fehér ifjak nem jönnek zavarba akkor sem, ha az ellenfél támad. Végh Zoltánról kiderült, hogy magabiztos, jó kapus, Szűcs Lajosról pedig, hogy hiába áll leghátul a csapata, neki is megadathat, hogy ne legyen dolga. A szünet után történtek a lényegre már nem voltak befolyással, az döntött a mérkőzésen, ami az első félidőben történt.

Az pedig vigasz lehet az ünnepelt Szűcs Lajosnak, hogy a lefújás után egy néző így foglalta öszsze a látottakat: „Történhet bármi a csapatunkkal, nagy éve ez a pápai futballnak, hiszen megszereztük Szűcs Lajost...”

Azt a kapust, aki nem tehetett a harmadik gólról sem. És hogy a sors igazságos legyen, gondoskodott róla, hogy egyszer Végh Zoltánnak is ki kelljen vennie a hálóból a labdát. A mozdulat persze az ő jó teljesítményét sem rontotta le. ---- M ---- &