Megszidták kedvenceiket a guimaraesi szurkolók

GY. B.GY. B.
2006.04.14. 00:47
Címkék
Gyorsan bejárta a hír a világot, miszerint az Internazionale hívei úgy fejezték ki nemtetszésüket a csapat szerintük lelketlen produkciójával kapcsolatban, hogy megtámadták a játékosokat, Cristiano Zanettit alaposan helyben is hagyták.Ilyen eset sajnos nem először fordult elő a labdarúgásban, és feltehetőleg nem is utoljára, viszont az elkeseredettség kifejezésére nem mindig szükséges enynyire szélsőségesen viselkedniük a szurkolóknak. Példa a minapi guimaraesi eset: a kiesés ellen küzdő helyi gárda edzésére azzal a szándékkal látogattak ki a drukkerek, hogy megdorgálják a játékosokat, azonban tettlegességre még véletlenül sem került sor.„A szurkolóink nem tudták megemészteni a hét végi vereséget. A kedd délelőtti edzést megelőzően mintegy kétszázan megjelentek a stadion előtt, és az érkező játékosok tudomására hozták, hogy elkeseredettek – emlékezett vissza a történtekre Dragóner Attila, a Guimaraes magyar légiósa. – Azt kell mondjam, hogy megértem őket. A három nagy után a Guimaraesnak van a legnagyobb és leghűségesebb szurkolótábora. A drukkerek mindenhova elkísérnek minket, így szinte az egész évadban olyan, mintha otthon játszanánk. Ehhez képest nagyon gyatrán teljesítünk ebben az idényben, a hét végén pedig kifejezetten rosszul játszottunk a Leiria ellen. Ezt kérték számon rajtunk, de a keményebb beszólásokon kívül nem ért bántódás minket. Sőt úgy váltak el tőlünk az edzés után, hogy megveregették a vállunkat, és biztattak. Nekem különben sem címeztek semmilyen szidalmat, csak szembesítettek a ténnyel, hogy elvárják a bennmaradást. Őszinte megnyilvánulás volt a részükről, amihez minden joguk megvan.”
Legfrissebb hírek

Futsal BL: Luxemburg helyett Lengyelországban folytatja az Újpest FC

Labdarúgó NB I
6 perce

NS-infó: csapatot talált az Újpestről távozott csatár

Labdarúgó NB I
57 perce

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Atlétikai Világdöntő: Duplantis koncertjével zárul az esemény

Atlétika
1 órája

Videók: Varga-tripla, Eppel-dupla, Major is beköszönt – nyolc magyar gól

Légiósok
1 órája

Tétre, helyre, befutóra – Hosszú kávé Jordán Tamással

Képes Sport
1 órája

Fiatal játékost igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
2 órája