Jöhet a tizedik, az él a cél

„A Manchester United győzelme a menedzser által mélyen lenézett Ligakupa döntőjében a legékesebb bizonyítéka annak, hová süllyedt a csapat.”

David Conn írta ezt a World Soccerben, ám fájdalom, mire a havonta megjelenő tekintélyes szaklap áprilisi száma az utcára került, a mégoly találó megállapítás már nem hangzott olyan jól. Kétségtelen, az elmúlt években Sir Alex Ferguson jobbára nem a legjobbjaival állt ki a Ligakupában, mert fontosabb célok lebegtek a szeme előtt, ám gyakorlatias menedzser lévén, az idén ráérzett, meg kell ragadnia a lehetőséget. A kupát ugyebár megszerezte, a siker lendületet adott a csapatnak, és most már inkább Sir Alex április eleji szavai tűnnek irányadónak az MU állapotát illetően.

„Olyan éles a versenyhelyzet a ligában, hogy aki az elején elveszít egy-két mérkőzést, elveszítheti az egész bajnokságot. Ám mégsem szabad a múlton rágódni, hiszen elúszik annak az esélye is, hogy kihasználjuk a vetélytársak esetleges botlásait. Ha április 29-én, amikor egymás ellen játszunk, legfeljebb hat pontra leszünk a Chelsea-től, még bármi előfordulhat.”

Hogy valóban előfordulhat-e bármi, azaz bajnok lehet-e az MU, arról egy kicsit később. Most fontosabb, hogy megemeljük a kalapunkat Sir Alex előtt, aki öszszekapta a Bajnokok Ligájától decemberben korai és dicstelen búcsút vevő csapatát, miközben kritikusai szinte megállás nélkül azt szajkózták, hogy ideje lenne nyugdíjba vonulnia. Ha rangadók nem is nehezítették a dolgát (leszámítva az Arsenal ellen a minap 2–0-ra megnyert csatát), a zsinórban besöpört kilenc bajnokival nagyszerű tettet hajtott végre, mi több, két hónap alatt megfelezte a Chelsea-vel szembeni hátrányt.

Úgy fest, a Ligakupa februári megnyerése – egy füst alatt az utolsó nem bajnoki kötelesség letudása – megfelelő lélektani helyzetet teremtett a nagy tavaszi hadjárathoz. A lelkierő persze önmagában nem ért volna semmit, ha nem sikerül betömnie a középpálya tengelyében tátongó lyukat. Kritikusai szerint Fergie azzal követett el rá nem jellemző hibát, hogy akkor „üldözte el” a csapattól a nehezen kezelhető Roy Keane-t, amikor még nem találta meg a helyettesét. Bryan Robson és Paul Ince jól megtervezett utódlását hozták fel a múltból, a menedzsernek szegezve a kérdést: hogyan lehetett most ennyire óvatlan? Paul Scholes szemsérülése tovább nehezítette Sir Alex dolgát, ám a mester végül talált megoldást: a sebtében összemelegített Ryan Giggs és John O’Shea megteremtette középen a kellő stabilitást a „vörös ördögöknek”.

Ily módon már nem is olyan meglepő, hogy a csatársor ontani kezdte a gólokat. Pedig abban az alakzatban is történt „rendkívüli esemény”: a góllövőlistán sokáig vezető, most 21 találattal második Ruud van Nistelrooy elveszítette állandó csapattagságát. A holland azonban sportemberi választ adott: megpróbált alkalmazkodni a versenyhelyzethez, és bár Cristiano Ronaldo (5), Wayne Rooney (4) és a végre jó formába lendülő Louis Saha (4) mögött elmaradt, három találattal maga is kivette a részét a kilences győzelmi sorozatból. Nagy kérdés, hogy a legfrissebb fejlemény, a gondolkodásban még mindig költőien ifjú Rooney fogadási mániája keltette médiahisztéria miként befolyásolja az újkeletű manchesteri gólérzékenységet.

Ezt is figyelembe kell venni akkor, amikor mérlegeljük: vajon az ördögök kiénekelhetik a sajtot a Chelsea szájából? A formák egyszerű matematikai összevetése és a hátralévő program rövidsége azt sugallja, hogy valószínűleg nem, bár magunk is fejben tartjuk: a labda gömbölyű. Ha végül „csak” az Abramovics-gárda életének megkeserítésére futja, az is felér egy jófajta hadüzenettel, hiszen Sir Alex eleve a következő idényre tervezte a hatalom visszaszerzését. Nyugdíjról meg egyelőre egy szót se. ---- R ---- B