Győzelem után is keménykedés

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.04.12. 00:49
Címkék
Az őszi idény utolsó előtti fordulójában még a bajnokesélyes Felcsút kispadján ült Nagy László, a téli felkészülésnek azonban már az Integrál-DAC szakvezetőjeként vágott neki az Újpest egykori 25-szörös válogatott labdarúgója. Munkáját mindennél jobban minősíti a tény: irányítása alatt a győri együttes a tavasszal négy győzelmet és egy döntetlent ért el, és mindössze egy gólt kapott eddigi riválisaitól.
Az eredmények azt mutatják, Nagy László személyében igazi sikeredzôt igazolt a gyôri csapat
Az eredmények azt mutatják, Nagy László személyében igazi sikeredzôt igazolt a gyôri csapat
Mirkó István
Az eredmények azt mutatják, Nagy László személyében igazi sikeredzôt igazolt a gyôri csapat
Az eredmények azt mutatják, Nagy László személyében igazi sikeredzôt igazolt a gyôri csapat
Az eredmények azt mutatják, Nagy László személyében igazi sikeredzôt igazolt a gyôri csapat
Mirkó István
Az eredmények azt mutatják, Nagy László személyében igazi sikeredzôt igazolt a gyôri csapat

Nagy László korábbi csapata, a Felcsút tavasszal négy mérkőzésen háromszor is pont nélkül maradt – többek között az Integrál otthonában is vereséget szenvedett 2–0-ra –, ugyanakkor a DAC a felcsútiak által eltanácsolt szakember irányításával valósággal szárnyal. Csak sejteni lehet, Nagy László miként éli meg az eseményeket, ám téved, aki azt hiszi ,,Nagylaci” boldog, amiért korábbi klubja tulajdonképpen máris elvesztette esélyét a bajnoki címre.

– Őszintén mondja meg, elégtételként éli meg, hogy a Felcsút enyhén szólva is bukdácsol a tavaszi idényben, ugyanakkor a DAC remekel?
– Sohasem voltam kárörvendő típus, így értelemszerűen most sem lelkendezem a Felcsút szereplését látva – felelte az Integrál-DAC vezetőedzője, Nagy László. – Amikor a tavasszal legyőztük korábbi klubomat, az egyik szemem sírt, a másik nevetett, hiszen tudtam, bajnokok már aligha lesznek a srácok. Igaz, csalódtam néhány emberben az őszszel, mégis szurkolok az együttesnek, hiszen az én munkám is benne van az együttes teljesítményében. Rossz látni a szenvedésüket, az viszont tagadhatatlanul jólesik, hogy Győrben a játékosokkkal együtt tudunk bizonyítani.
– Az Integrál az ősszel tizenöt meccsen huszonhét gólt kapott, most a tavasszal pedig öt találkozón egyet. Hogyan fogadta, amikor hétfőn a Haladás háromgólos hátránynál szépíteni tudott?
– A legutóbbi találkozónkon jól védekeztünk, a labdaszerzést követően gyorsan átjutottunk a Haladás térfelére, és öt lehetőségünkből hármat góllal fejeztünk be. A mérkőzés után mégis keményen szóltam a futballistákhoz, mert a nagy előnys tudatában kiengedtek. Persze valamennyien örültünk a győzelemnek, de biztos vezetésnél sem szabad lankadnia a figyelmünknek!

– Az ősszel jó középcsapat volt a DAC, semmi több. Amikor aláírta a szerződését, a vezetők mit vártak öntől és a gárdától?
– Az együttesnek négy pont hátránya volt a harmadik helyezett Gyirmóttal szemben, így a dobogót céloztuk meg. Ugyanakkor az elöljárók azt is elmondták, szeretnék, ha a csapat szórakoztató futballt játszana, és a teljesítményével minél több szurkolót hozna ki a pályára.
– Az eddigi bajnoki fellépések azt mutatják, a játékosállomány alkalmas lehet a célok elérésére.
– Nincs okom panaszra, hiszen vannak rutinos, az élvonalat megjárt labdarúgóink, és vannak olyan tehetségeink, akik az első osztályban nevelkedtek, azaz jó nevelést kaptak. Minden adva van, hogy odaérjünk a dobogóra, ugyanakkor tudni kell azt is, a jó képességű játékosokból nem törvényszerűen lesz ütőképes csapat. Az ősszel a DAC rengeteg gólt kapott, éppen ezért meg kellett találnom azt a szerkezetet, amelyben a legeredményesebbek lehetünk.
– Milyen feltételek között dolgozhat?
– A körülményeink jók, hiszen van stadionunk, edzőpályánk, és hamarosan a műfüves pályánk is elkészül. Amit a vezetők ígérnek, teljesítik, és az sem hátrány, hogy nem ők akarják megmondani, ki legyen a jobbszélső a hét végén... Egyelőre nyárig szól a megállapodásunk, aztán meglátjuk, megfelelünk-e egymásnak. Tíz meccs van még hátra, mindent el is ronthatunk, de azon vagyunk, hogy a mostani lendület megmaradjon.--- ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
30 perce

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
33 perce

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
42 perce

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
55 perce

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
1 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik