Gumiember a filmvásznon

PIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLTPIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2006.04.12. 00:49
Címkék
Rövid látogatásra Magyarországra érkezett Gera Zoltán. A West Bromwich Albion középpályása kedd reggel landolt Ferihegyen, délelőtt kezelésen vett részt a Sportkórházban, délben sajtótájékoztatón szerepelt (amelynek végén a Nemzeti Sportnak nyilatkozott), délután „szabad foglalkozás” volt, majd este visszarepült Birminghambe.

– Láthatóan jó egészségnek örvend.
– Köszönöm az észrevételt, valóban jól érzem magam – jelent meg széles mosoly Gera Zoltán arcán. – Sokat lendített az állapotomon, hogy vasárnap végig pályán voltam az Aston Villa ellen. Bár nem szeretnék semmit sem elkiabálni, a hétvége után talán kijelenthetem: lezárult pályafutásom egyik legnehezebb időszaka. Mert rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy fél évet leszek kénytelen kihagyni, nem is tagadom, megszenvedtem ezeket a hónapokat.

Hat hónapos kihagyás?
Ugyan már! Egy nap!

– Miért? Azaz mivel?
– Hú, ez bonyolult… A kálváriám a tavaly májusi kézfejtörésemmel kezdődött, majd augusztusban a hasfalam kezdett fájni. Október elsején a Blackburn ellen még játszottam, de akkor már nagyon küszködtem a hasfalammal. Az orvosok többféle gyógymóddal próbálkoztak, gyógyszereztek, injekcióztak, azonban egyik sem vezetett eredményre. Aztán sérvműtéten estem át. A Manchester United ellen visszatértem ugyan, a mérkőzést követően új probléma jelentkezett: sajgott a derekam – olyannyira, hogy újabb két hónapos pauza következett. Nem tudom, talán a korábbi kihagyás miatt elgyengült a hátizmom, mert amíg a hasfalamat erősítettem, addig a derekammal nem is törődtem. Ha másra nem, hát arra jó volt ez az eset, hogy tanultam belőle, most már szinte az összes testrészemre dolgozom. De…
– De?
– Szívesen elmesélem, mi történt velem az elmúlt fél évben, de higgyék el, már nem foglalkozom vele. Sőt: most, hogy újra futballozhatok, úgy érzem, csak egy-két napot kellett kihagynom.
– A Villa-meccsen nem is látszódott a kényszerszünet: a Sky Sports csatorna a mezőny legjobbjának választotta.
– Jólesett az elismerés, ám én nem estem hasra magamtól. Szerintem sok hiba volt a játékomban, valószínűleg azért, mert a dinamika még hiányzik belőlem. Sajnáltam azt is, hogy bár nemegyszer helyzetbe kerültem, mégsem sikerült betalálnom az ellenfél kapujába. Ráadásul az utolsó negyedórára el is fáradtam, abban a periódusban kizárólag az egyszerű megoldásokat erőltettem, nem mertem elvállalni a kockázatosabb trükköket.

A cicázás közben döbbent rá: visszatért

– Most már tökéletes állapotban van?
– Remélem, nem tűnök nagyképűnek, ha azt mondom: tudok ennél jobban futballozni. Szeretném, ha ezt a hátralévő fordulókban bizonyíthatnám. Igaz, nincs sok időm, mert mindjárt itt a bajnokság vége.
– Tény, öt forduló, és kiderül, első osztályú marad-e a West Brom.
– Az marad.
– Mindjárt gondoltuk.
– Akkor levezetem: egy esztendeje sokkal nehezebb helyzetben voltunk, az utolsó fordulónak a sereghajtó pozíciójából vágtunk neki. Nagy küzdelemmel és óriási bravúrral végül kiharcoltuk a bentmaradást. Vessenek csak egy pillantást a friss tabellára, két riválisunkat már most megelőzzük, s jelen állás szerint mindössze egy pontot kell rávernünk az előttünk álló Birminghamre.
– Hogy örülne ennek Birmingham egy része… Mi történik, ha netán mégsem sikerül lekörözni a városi vetélytársat?
– Tragédiaként élnénk meg a kiesést. Ám a feltételes módból is kitetszik, fel sem vetődik bennünk ez a lehetőség. A Premier League-ben akarom folytatni!
– Vagyis: ha kiesik az Albion, továbbáll?
– Mondom, hogy nem esik ki! Minden erőmmel azon vagyok, hogy bent maradjunk. Mert szeretnék visszaadni valamit abból, amit itt kaptam. Csak hogy érzékeltessem: Bryan Robson mindvégig roppant türelmesen bánt velem, egyáltalán nem siettette a visszatérésemet. Ami, valljuk be, a mai világban, amikor a játékosokat félsérülten is pályára küldik, nem kis szó. A társaimtól pedig a jókedvet kaptam, amint beléptem az öltözőbe, már zrikáltak is. Habár állandóan arról faggattak, mikor játszom már, mire én a motyogós angolommal közöltem, kérdezzetek még egyszer, csak könnyebbet. Majd három hete eljött az a pillanat, amelyre rég vártam: a cicázásnál úgy vetődtem a labdára, ahogy régen szoktam, a többiek röhögtek is, na, a „Gumiember” visszatért.
– „Gumiember” – így becézik?
– Így is, de hívnak Pepsi Boynak is.
– Tudnak a „ronaldinhós”, „beckhames” reklámfilmforgatásról?
– Még nem, majd ha visszamentem, mesélek nekik róla.

Újabb randevú Thierry Henryval

– Élvezte a forgatást?
– Számomra élmény volt, de hogy a stábnak is, afelől vannak kétségeim. Rá kellett döbbennem, a színészi pályát nem nekem találták ki… Meglehet, én is hibás vagyok, hogy túlóráznunk kellett: annyira belelendültem, hogy a forgatókönyvben rögzített mozdulatokkal nem elégedtem meg, elkezdtem színezni. Hú, de jó, csináld még! – indultak be erre a profik, azonban ez már nem ment olyan könnyen, így a végén szépen bevittem magam az erdőbe.
– Szombaton az egyik filmbéli partnerével, Thierry Henryval találkozik: a WBA az Arsenalhoz látogat.
– Már alig várom! Mármint a meccset.
– A Magyarországon vetítendő reklám úgy fejeződik be, hogy mosolyogva koccint Henryval.
– Az sem rossz kép, de a gratulációjának most jobban örülnék…

Csábító plakát, eladó dressz

Több mint egy éve kötött szerződést a Pepsi Gera Zoltánnal. Barta Zsolt, a cég kommunikációs vezetője elmondta, a mostani reklámfilm folytatása a korábbi együttműködésnek, ebből az is kiderül: a kapcsolattal a vállalat eddig maximálisan elégedett.

„A tavalyi akció jól sikerült – mondta Barta Zsolt. – Amikor Zoli plakátokon és az üdítős flakonokon is feltűnt. Nincs konkrét adat, mert nem is lehet mérni, hogy vettek-e több italt pusztán Zoli miatt, de pozitív, és sokszor váratlan visszajelzéseket kaptunk. Például Angliából megkerestek minket focidrukkerek, felkutatták a cég magyarországi leányvállalatát, hogy Zolival kapcsolatos tárgyakat, fotókat, bármi egyebet kérjenek tőlünk, mert az nekik ereklye. Vagy például nem egy áruházból jelezték: a promóciót segítő Gera-plakátot ellopták, és adjunk másikat helyette. Első hallásra ez nem örömteli, de gondoljon bele: végül is nem rossz, ha vannak olyan rajongók, akik egy plakátért, amelyen Gera Zoltán szörfözik, kis túlzással bármire képesek. Ebből is látszik, az ilyen poszter értéknek számít.”

Speciális, az alkalomra készített dresszben szerepel Gera Zoltán a reklámfilmben. A cég logója mellett a gyártók, a résztvevők hazájának nemzeti színeit is feltették a szerelésre, így a West Brom játékosa piros-fehér-zöld trikóban látható. Akik ismerik, jól tudják, hogy Gera Zoltán mennyire a szívén viseli a nehéz helyzetben lévők, az elesettek sorsát, és amennyire tud, segít. Ennek tudatában nem meglepő, de a középpályásról sokat elárul, hogy a reklámban felbukkanó Gera-mezt elárverezik, és a bevételt a Gézengúz Alapítvány kapja. A licitálásra az előzetes tervek szerint Gera Zoltán saját internetes oldalán, illetve a Nemzeti Sportban kerül sor. Amit tudni kell: a Gézengúz Alapítvány 1990-ben Budapesten jött létre a születési károsult gyermekek és családjuk megsegítésére. Fő célja a központi és perifériás idegrendszeri sérült csecsemők és kisgyermekek terápiája, valamint az eltérő fejlődésű és az egészséges csecsemők, kisgyermekek mozgásos és értelmi képességeinek maximális kiaknázása, a stabil pszichés fejlődés hátterének megteremtése. Az alapítvány oktatási-nevelési területen gyógypedagógiai fejlesztés keretében vállalja a mozgáskorlátozott, mentálisan és halmozottan sérült gyermekek komplex gyógypedagógiai fejlesztését.
Az árverésen összegyűlő pénzt a Pepsi megduplázza, és ez az összeg kerül az alapítvány számlájára. Szép gesztus a cég és Gera Zoltán részéről.

John Gregory: Gerával más

Gera Zoltán vasárnapi, Aston Villa elleni játékát látva az angol szakemberek elismerően csettintettek. A korábbi hatszoros válogatott játékos, John Gregory (ő jelenleg a Sky Sport szakkomentátoraként dolgozik, így fordulónként több mérkőzést is személyesen megnéz a sajtópáholyból) úgy véli: a magyar futballista felépülésével óriásit nőttek a West Bromwich Albion esélyei, hiszen ahogy az elmúlt idényben, ezúttal is apróságokon múlhat majd a bentmaradás.

,,Ha nem is a helyszínen, de láttam Gera Zoltánt az Aston Villa ellen játszani, és a látottak alapján nyugodtan kijelenthetem: a West Bromwich boldog lehet, hogy a magyar játékos egészségesen vághat neki a bajnokság hajrájának – mondta John Gregory. – Szembetűnő, hogy a WBA mennyire más csapat benyomását kelti, mennyivel attraktívabb, szellemesebb futballt játszik, amikor Gera Zoltán is a csapatban van. A Premiershipben a két legtechnikásabb játékosnak, Thierry Henryt és Wayne Rooneyt tartom, közvetlenül utánuk ott van a szűk élmezőnyben Gera Zoltán is. A bentmaradásért folyó küzdelemben már az elmúlt idényben is óriási felelősség hárult rá – amit rendkívül profi módon oldott meg –, és azt gondolom, ez az idén sem lesz másképp. Ha a WBA bent akar maradni a Premier League-ben, akkor nincs mese, Gera Zoltánnak olyan formában kell futballoznia, mint az Aston Villa ellen. Munkámból adódóan az angol labdarúgás szereplői közül hétről hétre rengeteg emberrel beszélgetek, a szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a West Bromwich legjobb játékosa a magyar fiú. Ne legyen úgy, de ha a WBA esetleg kiesne az élvonalból, biztos, hogy Gera Zoltánt több első osztályú klub is csábítaná. Neki a Premier League-ben a helye, erősebb együttesben is megállná a helyét.”

Birminghami mérföldkövek

A Sky Sports televíziós csatorna a vasárnapi Aston Villa–WBA derbi után a meccs emberének titulálta Gera Zoltánt, ami kétségkívül nagy szó. A magyar légiósnak azonban akadtak nagyobb elismerései is az elmúlt két évben, a legfontosabbakat a játékos érdekeit képviselő Careers Management Group segítségével szedtük össze.

2005. május: A soccernet.com internetes szaklap a 2004–2005-ös idény álomcsapatába választotta a bajnokság összes meccsén pályára lépő Gera Zoltánt
2005. május: A Match magazin a 2004–2005-ös szezonban a Premier League harmadik legjobb újoncának rangsorolta
2005. június: Az ITV televíziós csatorna szavazása alapján az 5. legjobb külföldi újonc volt a 2004–2005-ös évadban
2005. december: A squarefootball.net szerint 2005-ben a WBA legjobb futballistájának bizonyult
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik