A Dunaferr maximalista

2006.04.12. 00:49
Címkék
Az alapszakasz befejeztével szerdán a nőknél is megkezdődik a rájátszás. Újvárosban az FTC lesz a vendég, amely ebben az évadban már három pontot szerzett az ezüstérmestől.
A találkozón a kapusok mellett az átlövőké lehet a főszerep. A Dunaferr világklasszisa, Radulovics Bojana szerint együttese sok erőnléti munkát végzett, s videóról elemezte vetélytársát. A jobbátlövő kiemelte, hogy az FTC főleg akkor nagyon veszélyes, ha nagy iramot tud diktálni, és keveset hibázik. „A fegyelmezetten, taktikusan kézilabdázó Fradival szemben csak akkor lehet esélyünk, ha támadásban és védekezésben egyaránt a maximumot nyújtjuk – vélekedett Radulovics. – Legutóbb azért veszítettünk pontot vele szemben, mert nem tudtuk kijavítani hibáinkat, például tizenkét percig nem lőttünk gólt.” A Dunaújváros előrébb szeretne lépni, dobogóról álmodik, Radulovicsnak és társainak csakis a két pont megszerzése lehet a céljuk.

A Fradi válogatott balátlövője, Tóth Tímea azért panaszkodott, mert együttese az utóbbi napokban nem tudott közösen készülni. A csapatból négyen a magyar, ketten a szlovák válogatottban szerepeltek az elmúlt héten. „Szeretnénk kihasználni, hogy jól ismerjük a Dunaferr taktikáját – mondta Tóth Tímea. – Ez akkor is sikerre vezethet, ha kevesebbet tudtunk gyakorolni. Jól kell összpontosítanunk, és akkor bármi megtörténhet.” A válogatott kitűnőség saját formájáról önkritikusan beszélt, szerinte jó és kevésbé jó szakaszok váltogatták egymást játékában az utóbbi hetekben. A norvégok elleni felkészülési mérkőzéseken azonban jól ment neki, ezért abban bízik, hogy Újvárosban is sok góllal segítheti csapatát.

Visszapillantó
Az ősszel megtört az utóbbi évek Fradi-átka, és Németh András fiatal, átalakuló csapata nyert az esélyesebb Dunaferr ellen, majd a visszavágón is pontot szerzett.
2003–2004 Dunaferr–FTC 20–18
FTC–Dunaferr 29–30
FTC–Dunaferr 22–25
Dunaferr–FTC 31–25
2004–2005 Dunaferr–FTC 36–30
FTC–Dunaferr 29–35
FTC–Dunaferr 24–25
Dunaferr–FTC 28–26
2005–2006 FTC–Dunaferr 24–19
Dunaferr–FTC 29–29
---- B ---- &
Legfrissebb hírek

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
7 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
12 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
45 perce

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
56 perce

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
7 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája