Sávolt Attila a saját akadémiáján kutat a tehetséges gyerekek után
Egy hónap múlva megnyitja kapuit a Sávolt Teniszakadémia. A névadó, Sávolt Attila a munkát az alapoktól, vagyis az utánpótlástól kezdve próbálja meg kinevelni a jövő teniszgenerációját. Sok teendő vár rá, hiszen a magyar férfitenisz évek óta képtelen szállítani a jó eredményeket.

Meggyesi Bálint
Sávolt Attila 2004-ben makacs sérülései miatt kénytelen volt visszavonulni

Meggyesi Bálint
Sávolt Attila 2004-ben makacs sérülései miatt kénytelen volt visszavonulni
Hogy van értelme, no meg küldetése, az biztos.
Tizenegy esztendeje Noszály Sándor 5:2-re vezetett a kitzbüheli ATP-tornán az abban az évben szinte minden salakpályás versenyt (így a Roland Garrost is) megnyerő osztrák Thomas Muster ellen (végül 7:6, 6:3-ra kikapott), szintén 1995-ben válogatottunk itthon legyőzte Ausztráliát, kicsit később Sávolt Attila szállította a jobbnál jobb eredményeket a nemzetközi színtérről, sőt évekig stabil tagja volt a Top 100-nak.
Megállt az idő
Teltek-múltak az évek, a sikerek pedig messze elkerülték hazánk fiait, és sajnos így van ez mind a mai napig. Mintha egy helyben topogna a sportág, ráadásul a nem is olyan régen még sikeres női vonal is kezd elkopni. Holott volt, hogy egyszerre négy magyar hölgy is szerepelt a Top 100-ban. Jelenleg Czink Melinda az egyedüli (99.), mögötte Nagy Kyra (142.), Kuti Kis Rita (251.), Szávay Ágnes (254.) és Kapros Anikó (261.) következik a sorban, míg az uraknál ennél is rosszabb a helyzet: az első számú játékos, Bardóczky Kornél a 406., Kiss Sebő az 599., Balázs György a 722., Lukács Dénes a 934.; az őt követő Kisgyörgy Gergely már nincs a legjobb 1000-ben, ő az 1256.
Felvetődik a kérdés: van-e visszaút az elit közelébe?
Egyik napról a másikra nincs, és miután mi, magyarok általában csak a mában vagyunk képesek gondolkozni, csöppet sem szokványos, ha jön egy szakember, aki határozottan vázolja az elképzelését, amelyekben van szakmai koncepció. S ha az illető ráadásul nagy tapasztalatú, ért a sportághoz, hiszen hosszú éveken benne, és nem utolsósorban érte élt, akkor feléled a remény: hátha neki sikerül...
Sávolt Attila ezzel együtt nagy fába vágja a fejszéjét, amikor – visszautasítva jó néhány külföldi ajánlatot és azokkal együtt alighanem sok pénzt is – itthon próbál tenni a sportág felemelkedéséért. Az alapoktól kezdve, persze. A tervek szerint egy hónap múlva megnyitja kapuit a teniszakadémiája.
Nem ügyetlenebbek a magyarok
,,Nem teszünk különbséget fiú és lány játékosok között, bárki lejöhet hozzánk – jelezte Sávolt Attila, hogy az egész magyar teniszsportot kívánja szolgálni. – Idehaza kevesen űzik versenyszerűen a sportágat, ráadásul a többségük sajnos rossz kezekben van. Ezért Bogyó Tamással közösen elhatároztuk, hogy az általunk kidolgozott programmal és betanított szakemberek irányításával megpróbáljuk kinevelni a jövő kiváló játékosait. Meg lehet nézni, mennyi nagyszerű teniszező jutott el a legjobbak közé a környező országokból! Nem hiszem, hogy ők tehetségesebbek a magyar fiataloknál.”
Noha a teniszközpont felállításáról még csak a tervek születtek meg, az úgynevezett Tenisz ABC-programmal máris kész ,,forgatókönyve” van az egyre bővülő stábnak (Simara János, Hultai Gergely, Fonó László, Ordina Tibor, Földes Ádám), amely egyelőre három helyszínen várja a gyermekeket: Dunakeszi sporttelepén, a Folyondár utcai Vasas-pályákon és a Puskás-stadionban.
,,Megvan a szakmai program, amely korosztályoktól függően változó. Mivel az öt-tízéves gyerekek képzésére fektetjük a hangsúlyt, nem lehet más a célunk, mint hogy megszerettessük velük a teniszt, és megtanítsuk őket a tökéletes technikára. Amerikai és spanyol minták tanulmányozása után dolgoztuk ki módszereinket, a felszerelések többsége is Amerikából származik, és ezek még érdekesebbé varázsolhatják a foglalkozásokat” – tette hozzá az akadémia két vezetője, Sávolt Attila és Bogyó Tamás.
Előbb az eredmények, utána a szponzorok
S hogy miből terem ilyen nagyszabású vállalkozásra? Nos, eddig elsősorban saját tőkét fektettek be (,,Többmilliós nagyságrendről van szó”), jóllehet a Head jóvoltából igazán márkás támogatóra is leltek: a sportszergyártó cég adja a labdákat, az ütőket, a ruházatot, a segédeszközöket, a különböző felszereléseket. ,,Először szeretnénk letenni valamit az asztalra, és csak utána keresnénk támogatókat, nem pedig fordítva” – állt elő az egyébként követendő példával Sávolt Attila és Bogyó Tamás. Nemzetközi kapcsolatai révén Sávolt Attila külföldi szakembereket, sőt játékosokat is Magyarországra tud csábítani, márpedig ez további motivációt jelenthet az ifjú korosztálynak.
,,Azt gondolom, Budapestnek még mindig óriási a vonzereje, főleg, ha nemzetközi szinten is elismert teniszakadémia létesül. Nekünk ez a célunk, a régió egyik legjobb teniszközpontját szeretnénk fölépíteni, többek között konditeremmel, futópályával. Hosszú évekig éltem a profi tenisz világában, higgyék el, meg tudjuk valósítani elképzeléseinket. Mi nem csak beszélünk róla, tényleg minden erőnkkel és tudásunkkal az utánpótlás-nevelésre összpontosítunk” – jelentette ki Sávolt Attila.
A siker közös érdek, hiszen a magyar teniszsport lenne a legfőbb nyertese, ha Sávolt Attila tervei valóra válnának.

Kor | Magyarország | Egyesült Államok |
6–12 éves korig | 20 millió forint | 600-800 dollár (132–176 millió forint) |
12–18 éves korig | 20 millió forint | 1 millió dollár (220 millió forint) |
18 éves kortól | 6–8 millió forint/év | 25 ezer dollár (5.5 millió forint)/év |
Juhász Gábor, az IDOM-Team 2000 TSE vezetőedzője: ,,A rendszerváltozás után az állam levette a kezét a sportról, a költséges sportágak ezt különösen megérezték. A szülőknek kell finanszírozniuk a gyermek előrelépését, de ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak. És persze az erkölcs. Nem igaz, hogy minden esetben a gyerek felelős a hozzáállásáért, vannak ugyanis olyan szülők, akik saját magukat előtérbe helyezve beleszólnak az edzésmunkába, szinte maguk alá gyűrik a szakembert.”
Berényi János, a Magyar Teniszszövetség elnöke: ,,Más sportágak futtatásával perifériára szorul a tenisz, jóllehet ez nem újdonság, hiszen a tenisz megítélése évtizedek óta nem a legkedvezőbb. A klubok a túlélésért harcolnak, nincs elég szponzor, és ehhez jön a tipikus magyar lelkület, az önbizalomhiány. A szövetség mindenesetre segít, ahol tud, iskolákat keresünk és szólítunk meg, nem beszélve a Sport XXI programról, amelyet szintén meg kell becsülnünk.”
Papp Sándor, a Magyar Teniszszövetség szakmai igazgatója: ,,A múlt helyett inkább a jövőről: egy-egy teniszezőt kiemelt támogatásban részesítünk, az edzőktől megköveteljük a licencet, és arra törekszünk, hogy ismét legyen kapocs klub és szövetség között. Igazodnunk kell a nemzetközi ismeretekhez, fel kell lendítenünk a klubéletet, több fedett, illetve kemény pályát kell létesítenünk, és ami elengedhetetlen: a felnőttkorba lépő teniszezőkre külön figyelmet kell fordítanunk, mert általában ebben a korban fogy el a pénz, a motivációval együtt.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik