„A mérkőzés a legjobb edzés”

2006.04.01. 02:04
Címkék
A szerdán Lengyelországban 2–0-s magyar győzelemmel záruló felkészülési mérkőzés után Róth Antal szövetségi edző örült, hogy a játékosai jó időben jó döntéseket hoztak, s az a célja, hogy csapata bármikor, bárki ellen győzelmi reménnyel léphessen pályára.
Egyetlen győzelemből túlzott következtetést alighanem hiba lenne levonni, azonban úgy tűnik, Magyarország U21-es válogatottja ismét mindent megtesz azért, hogy a futballért lelkesedők táborát maga mögé állítsa. Arra minden bizonnyal sokan emlékeznek, hogy az elmúlt esztendőben a magyar csapat az Eb-selejtezők során Horvátország mögött másodikként végzett a csoportjában, majd a rájátszásban mindössze egyetlen találattal maradt alul a címvédő Olaszország ellen. Akkortájt rengetegen szimpatizáltak a fiatalokkal, és bár az 1983-as születésű labdarúgók mára már kiöregedtek a korosztályból, az alakuló keret tagjai igyekeznek ismét elnyerni a szurkolók kegyeit. A lengyelek felett aratott győzelem csak egy lépcsőfok a végső cél felé, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy az augusztusi és szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőket sikerélményekkel, vagy azok nélkül várja a válogatott. – Szerda este azt mondta, kemény, fegyelmezett ellenfelet sikerült legyőzni. Korábban az ilyenfajta csapatoktól rendre vereséget szenvedtek.
– Még véletlenül sem mondanám, hogy sima győzelmet arattunk, ugyanis kiegyensúlyozott küzdelmet vívtunk, két egyenlő játékerőt képviselő csapat mecscselt egymással – értékelte a szerdai találkozót Róth Antal szövetségi edző. – Miután vezetést szereztünk, a hazaiak feladták a biztonságot, nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, és bizony, csak fegyelmezett védekezéssel tudtuk elkerülni az egyenlítést. Az is igaz, ha a támadójátékunk pontosabb, akkor előbb is eldönthettük volna a mérkőzést.

– Mi volt a legfőbb tanulsága a lengyelek elleni mérkőzésnek, illetve a rövid összetartásnak?
– Nagyon kevés lehetőségünk van a közös tréningezésre, a felkészülésünk majdhogynem csak az elméleti részre korlátozódik. Ezért a mérkőzés a legjobb edzés, azt kell olyan komolyan venni, ahogy azt a játékosok tették Lengyelországban. Az Eb-selejtezőkön is apró momentumok döntenek majd, törekedni kell tehát arra, hogy a fontos helyzetekben mi hozzunk meg a jó döntéseket.

– A következő három mecscsét ugyancsak idegenben vívja az U21-es válogatott. Hazai környezetben nem szeretné látni a jelöltjeit a finnek elleni Eb-selejtező előtt?
– Nagyon örülök annak, hogy – talán az eredményeink láttán is – egyre több válogatott akar velünk játszani, de valamikor július közepén mindenképpen lesz hazai fellépésünk. A bajnokság ugyanis még alig kezdődik majd el, amikor máris itt lesz a Finnország elleni selejtező, és egyáltalán nem mindegy, hogy a futballistáim hány meccsel a lábukban vívják meg azt a találkozót.

– Gyűjti már az információkat a csoportellenfelekről, Oroszország, illetve Finnország csapatáról?
– Természetesen, de továbbra is az a legfontosabb, hogy elérjük, csapatunknak bárhol, bárki ellen legyen esélye a győzelemre. ---- K ---- &
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Egyesült Államok–Magyarország a hoki-vb-n

Minden más foci
13 perce

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
29 perce

Szetthátrányból megnyert meccsel kezdett Párizsban Djokovics

Tenisz
41 perce

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
1 órája

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
1 órája

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik