Pető nem hosszabbít

2006.03.31. 02:13
Címkék
Ahhoz képest, hogy néhány éve még három magyar játékosa – Babos Gábor, Fehér Csaba, Pető Tamás – volt a NAC Bredának, ha váratlan fordulat nem történik, az ősztől már egy sem lesz. Fehér és Babos már két éve elhagyta a klubot, és a nyáron Pető sem hosszabbítja meg a lejáró szerződését.
Petô Tamás öt év után távozik
Petô Tamás öt év után távozik
Petô Tamás öt év után távozik
Petô Tamás öt év után távozik
Petô Tamás öt év után távozik
Petô Tamás öt év után távozik
Fehér és Babos már két éve elhagyta a klubot, és a nyáron Pető sem hosszabbítja meg a lejáró szerződését.

„Kedden beszélgettem a vezetőkkel, de nagyjából már tudtam, mit szeretnék – mondta lapunknak a Bredában öt évet lehúzó futballista. – Ugyanis már korábban eldöntöttem, nem hosszabbítok, és a Cees Lokkal folytatott eszmecserém is erre ösztönzött. Ő mondta, látja rajtam, hogy hajtok, odateszem magam, de szerinte hiányzik belőlem valami plusz, emiatt nem tudok áttörni bizonyos gátakat. Nem is testben, elsősorban pszichikailag merültem ki Bredában. Elmondta, ő úgy véli, lehet, hogy másutt könnyebben ki tudom hozni magamból a maximumot, és ezzel én is egyetértettem. Normális beszélgetés volt, békében és barátságban válunk el, semmiféle szenzációt sem kell az ügy mögött keresni.”

Pető lapunknak elmondta, külföldről („Természetesen Hollandia az első számú célpontom.”) és Magyarországról is van ajánlata (információink szerint korábban az Újpest már egyeztetett a középpályással, hogy holland szerződése lejárta után miként tervezi a jövőt), és két-három héten belül eldől, hol folytatja karrierjét.

Légiósunkkal kapcsolatos információ, hogy az eredeti tervekkel ellentétben egyelőre nem kell eltiltás miatt mérkőzést kihagynia, mivel fellebbezett a liga hárommeccses eltiltása miatt.
Legfrissebb hírek

Portugál Kupa: Stopira a 112. percben eldöntötte a Sporting elleni döntőt

Minden más foci
3 perce

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, felfüggesztették a derbit

Olasz labdarúgás
12 perce

Férfi kosárlabda NB I: Pethő Ákos marad a DEAC vezetőedzője

Kosárlabda
17 perce

Férfi röpi: negyedikként zárták a magyarok a MEVZA-tornát

Röplabda
21 perce

Itt az első bombameglepetés: szabadkártyás honfitárs ejtette ki Fritzet a Roland Garroson

Tenisz
32 perce

Real Madrid: elfogadták a kihívó jelöltségét, szavazás dönt Florentino Pérez sorsáról

Spanyol labdarúgás
44 perce

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást

Kerékpár
47 perce

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik