Sortűz – de mindhiába

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2006.03.27. 02:28
Címkék
Kész csoda, hogy Nicolas Douchez élve jött le a Stade Gerland gyepéről, mert a Lyon emberei összesen 34 lövést küldtek a kapujára – ám a Toulouse megúszta nagy zakó nélkül, mi több, ikszelt a bajnoknál.A nem különösebben eseménydús első félidőben is csak az Olympique akciózott, a „Téfécé” egyszer járt a hazai térfélen, de az az egy látogatás eredménnyel járt. Juninho Pernambucano szabadrúgása után a labda levágódott a sorfalról, s amíg a hazai bekkek megpróbálták rendezni soraikat, Daniel Moreira a kontra végén már ünnepelhetett is. A térfélcsere után hamar egyenlített az OL, de ettől kezdve Douchez lehúzta a rolót, hiába mozgatták meg szinte percenként. „Azt hiszem, megérdemeltük volna a győzelmet, mert megdolgoztunk érte. Végig mi irányítottunk, de egy hiba miatt rögtön gólt kaptunk, ami sajnos nagyon megnövelte a Toulouse önbizalmát. A második félidőben is jól játszottunk, ám olyan hibákat követtünk el, amilyeneket a Milan ellen nem lesz szabad” – mondta Gérard Houllier, a Lyon mestere a szerdai Bajnokok Ligája-negyeddöntőre utalva.„Értékes pontot szereztünk, ami Lyonban sohasem egyszerű. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, nem csupán a gól, hanem a szervezett védekezésünk miatt is” – reagált kollégája, Erik Mombaerts.A Marseille nem tudta legyőzni a közvetlenül mögötte tanyázó Le Mans-t, így saját esélyeit csökkentette az európai szereplésre. „Elvesztettünk két pontot, borzalmas ez az eredmény. Mindamellett gratulálnunk kell az ellenfélnek, mert jól játszott” – összegzett Jean Fernandez.Egyébként áprilisban a két Olympique éppen egymással fut majd össze a kupa negyeddöntőjében. 1973-ban is így volt, akkor a Lyon meg is nyerte a sorozatot. Harmadszor – és eddig utoljára.LIGUE 1, 32. forduló

Lyon–Toulouse 1–1
(Carew 49., ill. Moreira 43.)
Ajaccio–Metz 0–1
(Uada 72.)
Auxerre–Saint-Etienne 0–0
Lens–Sochaux 2–1
(S. Keita 21., Frau 36., ill. Demont 72. – öngól)
Marseille–Le Mans 1–1
(Maoulida 23., ill. Fanchone 35.)
Nancy–Nantes 0–0
Rennes–Troyes 2–0
(Utaka 25., Mensah 52.)
Strasbourg–Lille 2–2
(Farnerud 30., Diane 90., ill. K. Keita 8., 79.)
Bordeaux–Nice 1–0
(Denílson 1.)
Monaco–PSG 1-1
(Chevanton 51., ill. César 16.)
AZ ÁLLÁS
1. Lyon 31 20 9 2 56–23 69
2. Bordeaux 31 16 12 3 33–16 60
3. Lille 32 14 11 7 44–22 53
4. Auxerre 32 15 6 11 39–32 51
5. Rennes 32 16 2 14 41–43 50
6. Lens 32 11 16 5 39–28 49
7. Marseille 32 13 10 9 30–29 49
8. Le Mans 32 13 8 11 30–26 47
9. PSG 31 12 10 9 36–28 46
10. Nice 32 11 10 11 23–25 43
11. Nancy 32 11 9 12 29–25 42
12. Saint-Etienne 32 10 11 11 25–31 41
13. Monaco 30 11 7 12 31–27 40
14. Nantes 32 9 11 12 30–31 38
15. Toulouse 32 9 10 13 29–37 37
16. Sochaux 31 8 9 14 25–38 33
17. Troyes 32 6 11 15 25–40 29
18. Strasbourg 32 5 12 15 28–42 27
19. Metz 32 5 11 16 22–49 26
20. Ajaccio 32 5 9 18 18–41 24
Következő forduló. Április 1.: Lille–Auxerre, Troyes–Lyon, Metz–Lens, Nice–Strasbourg, Sochaux–Ajaccio, Nantes–Marseille, Saint-Etienne–Monaco. 2.: Le Mans–Nancy, Toulouse–Rennes, PSG–Bordeaux

SOROZATOK
Veretlenség: 13 (Bordeaux). Nyeretlenség: 11 (Troyes). Győzelem: 6 (Rennes). Döntetlen: 3 (Lille, Nantes). Vereség: 3 (Sochaux)

GÓLSTATISZTIKA
Idény: 633. Meccsátlag: 2. A forduló meccsátlaga: 1.67
Góllövőlista: Pauleta (PSG) 17, Cousin (Lens) 12, Wiltord (Lyon) 11, Diallo (Nantes) 10, Utaka (Rennes) 10
Legfrissebb hírek

Stopira elárulta, a méltó részvételnél is többre vágynak a foci-vb-n

Foci vb 2026
12 perce

Nem sikerült a bravúr, bronzért játszhat a magyar csapat a socca Eb-n

Minden más foci
25 perce

Triatlon meghívásos szupersprint ob: Lehmann Csongor és Szalai Fanni győzött

Atlétika
1 órája

Ha vasárnap kikapnak a britek, biztosan benn marad a magyar hokiválogatott az elitben

Jégkorong
1 órája

Verstappen kemény üzenetet küldött az F1-nek: változás nélkül nincs maradás

F1
1 órája

A Cavs sem tudta lelassítani a Knickset; a keretmélység jelenti a különbséget az OKC–Spurs párharcban

Amerikai sportok
1 órája

Vívás: nem jutott 16 közé a férfi párbajtőrcsapat a berni vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Keresztes Krisztián tovább élné az álmait Skóciában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik