Mourning megsérült

I. SZ.I. SZ.
2006.03.24. 01:41
Címkék
Detroitban már a rájátszás hangulatát idézte a főcsoportéllovas Pistons és a második helyen álló Miami, a két csapat roppant feszült mérkőzést vívott egymással. A játékosok annyit idegeskedtek, mintha a főcsoportdöntő hetedik meccsén csatáznának. A sokáig hátrányban lévő Pistons a végén erődemonstrációnak beillő hajrába kezdett, és végül simán nyert.A végeredménynél fontosabb lett volna, hogy mindkét gárda sérülés nélkül megússza a találkozót, de a Heatnek ez nem sikerült: Alonzo Mourning az első félidőben rosszul érkezett le egy felugrás után, és vádlisérülést szenvedett. A Miami előző találkozóját kihagyó Shaq O' Nealnek 43 percet kellett játszania, de Pat Riley vezetőedzőnek nem ez a legnagyobb baja, hanem az, hogy hetekig nélkülöznie kell a cserecentert, akit Michael Doleacnak kell pótolnia.extra hír
Győzelemmel tért vissza az Indianába a január 24. óta mellőzött Jermaine O’ Neal, s ugyanez elmondható a philadelphiai Allen Iversonról is.

NBA, ALAPSZAKASZ, 136. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Toronto Raptors 110–96 (30–27, 31–25, 20–25, 29–19).
Ld: Pierce 32, De. West 21, Szczerbiak 19, ill. M. James 31, Bosh 24

Cleveland Cavaliers–Charlotte Bobcats 120–118 (34–22, 21–24, 25–32, 24–26, 16–14) – h. u. Ld: L. James 37, Gooden, R. Murray 19-19, ill. Felton 30, J. Jones, A. Anderson 17-17

Denver Nuggets–San Antonio Spurs 104–92 (24–20, 31–21, 17–30, 32–21). Ld: Anthony 32, Patterson 17, A. Miller 15, Buckner 13, ill. Ginóbili 26, Duncan 22, T. Parker 14

Detroit Pistons–Miami Heat 82–73 (19–21, 16–22, 25–16, 22–14). Ld: Billups 24, Prince, R. Hamilton 17-17, ill. S. O’Neal 27, A. Walker 15, Wade 13

Indiana Pacers–Chicago Bulls 95–85 (14–27, 27–21, 26–22, 28–15). Ld: S. Jackson 24, J. O’Neal 16, An. Johnson 15, ill. Nocioni 17, Hinrich 14

Los Angeles Lakers–Sacramento Kings 87–80 (30–14, 23–26, 19–18, 15–22). Ld: Bryant 28, K. Brown 21, Odom 13, ill, Artest 18, Wells 15, Abdur-Rahim 14

Orlando Magic–New York Knicks 111–87 (29–17, 30–30, 33–22, 19–18). Ld: D. Howard 23, Türkoglu 16, Milicsics, J. Nelson 13-13, ill. Curry 15, Marbury, N. Robinson, Crawford 12-12

Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 115–106 (32–24, 35–24, 29–26, 19–32). Ld: Iverson 29, Korver 23, Webber 21, Iguodala 17, ill. Josh Smith 22, Mar. Williams 21, Childress 17

Seattle SuperSonics–Milwaukee Bucks 114–105 (28–24, 27–30, 28–21, 31–30). Ld: Wilcox 30, Lewis 27, R. Allen 15, Watson 14, ill. Redd 26, B. Simmons, Gadzuric 14-14

A főcsoportok élcsoportjai. Kelet: 1. Detroit* 54 győzelem, 13 vereség; 2. Miami* 45, 23; 3. New Jersey* 38, 28; 4. Cleveland 39, 29; 5. Washington 34, 32; 6. Indiana 34, 32; 7. Milwaukee 34, 34; 8. Philadelphia 32, 35; 9. Chicago 29, 39. Nyugat: 1. San Antonio* 53, 15; 2. Phoenix* 45, 21; 3. Denver* 39, 30; 4. Dallas 53, 15; 5. LA Clippers 39, 27; 6. Memphis 38, 29; 7. LA Lakers 36, 34; 8. Sacramento 34, 34; 9. New Orl./Oklahoma C. 32, 33
A dőlt betűvel szedett csapatok már bejutottak a rájátszásba, a csillaggal jelöltek a csoportjuk élén állnak.
Legfrissebb hírek

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Jégkorong Kontinentális Kupa: október 18-án találkozik a BJA és a Brassó Észtországban

Jégkorong
11 perce

Hazája harmadosztályában köthet ki az Euroliga tavalyi ezüstérmese

Kosárlabda
11 perce

Már csak 10 nap! Impozáns trófea jár az atlétikai világdöntő győzteseinek

Atlétika
17 perce

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
27 perce

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Atlétika
50 perce

Ez már a véghajrá: Enzo Fernández 140 millió euróért lesz a Cityé; eldőlt Julian Álvarez sorsa – keddi transzferhiradó

Minden más foci
55 perce

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája