Ez könnyed ujjgyakorlat volt

MIHÁLYI ANDRÁS, WEISZ FERENCMIHÁLYI ANDRÁS, WEISZ FERENC
2006.03.19. 01:48
Címkék
Könnyedén nyert a MiZo-Pécs a Szeged ellen, így a címvédő újra a fináléba került. Noha Rátgéber László már a 7. percben lecserélte kezdőcsapatát, a pécsiek végig űzték ellenfelüket.
Kísértetiesen hasonlított a Pécs és a Szeged meccse a Sopron és a BSE elődöntőjére. Ez a mérkőzés is hamar eldőlt, ennek az első negyede is 20 pontnyi különbséget hozott.

Az esélyesebb címvédő szerezte meg a találkozó első 15 pontját, így gyorsan egyértelműsítette, hogy ki jut a fináléba.

Kímélendő kulcsembereit, Rátgéber László már a 7. percre lecserélte a teljes kezdőcsapatát, a folytatásban mégis izgalmasabbak voltak a pécsi szurkolók helyenként szellemes rigmusai, mint ami a pályán történt.

Bár azért ott is akadt látnivaló. Például az, hogy amilyen könnyedén szerezte kosarait a Pécs, anynyira megkínlódott a számára a múltból ismerős soproni gyűrűvel Béres Tímea.

Hét elhibázott mezőnybeli kísérlet és két rossz büntető után a 18. pecben sikerült először betalálnia.

Az is érdekes volt, hogy a Szeviép az első félidőben hajszálpontosan ugyanannyi triplát dobott, mint amenynyi duplát, vagyis inkább távolról volt esélyük a kosárszerzésre Mészáros Kornéliáéknak, mint a palánk alól, ahol ott tornyosult a kétméteres Jekatyerina Liszina. Osztogatta is a blokkokat becsülettel...

Annyi különbséget feljegyezhettünk a két elődöntő között, hogy amíg a soproniak viszonylag hamar visszavettek a tempóból, addig a pécsiek végig űzték-hajtották áldozatukat, és növelték előnyüket. Ráhangolódásnak a döntőre ez is jó volt.

Johns furcsa visszatérése

Már nincs a Péccsel Geisa Alini Campos Silva de Oliveira, a brazil center, aki szép csöndben hazautazott, mivel nem kapott játékengedélyt a magyar bajnokságra.

Elődje, Pollyanna Johns esete sokkal érdekesebb: az amerikai annak idején állítólagos sérülése miatt távozott, ám most minden búját, de legfőképpen baját feledve újra feltűnt Európában.

A pécsiek hátvédje, Vickie Johnson (balra) mellett Török Szilvia hiába nyújtózkodott a labdáért
A pécsiek hátvédje, Vickie Johnson (balra) mellett Török Szilvia hiába nyújtózkodott a labdáért
Czagány Balázs
A pécsiek hátvédje, Vickie Johnson (balra) mellett Török Szilvia hiába nyújtózkodott a labdáért
Azon belül is Olaszországban, ahol már le is játszotta első bajnokiját a Phard Napoli színeiben, önmagát a statisztika tanúbizonysága szerint cseppet sem kímélve, hiszen 35 percet töltött a pályán a Famila Schio elleni idegenbeli mérkőzésen.

Két eset lehetséges: Johns vagy nem érezte jól magát Pécsett, és csak indokot keresett a szerződése felbontásához, vagy tényleg nem volt egészséges a lába, ez esetben viszont talán érdemes lett volna kivárni a gyógyulását.

Neki ugyanis van érvényes játékengedélye nálunk, és pályára léphetett volna akár a szegediek elleni kupaelődöntőn is...

Mestermérleg

Túl könnyű volt ez a mérkőzés, ezért a döntőt illetően nem árt az óvatosság. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy ismét hazavihessük a Magyar Kupát.
Rátgéber László, a Pécs edzője

Játékosaim megilletődötten kosárlabdáztak, de kétszer is volt olyan öt percünk, amilyenekre a jövőben bátran építhetünk. Nem vagyok elkeseredett.
Domokos Mihály, a Szeged edzője
Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
15 perce

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
17 perce

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
18 perce

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
51 perce

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
1 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
1 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik