A fehérváriak uralják a pályát

Afféle babona, hogy a fehérváriak a bajnoki döntő ideje alatt nem borotválkoznak. Az ötmeccses, Újpest elleni csata végeztével egyesek az öltözőben megváltak a szőrzetüktől, a többiek a szombat hajnali (reggeli?) mulatozás, majd kiadós alvást követően vették kezükbe a pengét. Pengés játékot követően, tegyük hozzá... „Az ember sohasem örül, amikor öt gólt kap a csapata, ezúttal viszont azt hiszem, kivételt tehetünk! - kezdte visszaemlékezését az olasz-kanadai mester, Pat Cortina. – Gyorsan elhúztunk három góllal, azonban utána leültek a játékosaim. Nagy lelkierőről tettünk tanúbizonyságot azzal, hogy amikor feljött az Újpest egy gólra, képesek voltunk újítani. Szerencsére remekül tettük a dolgunkat támadásban, ezzel kompenzáltuk, hogy hátul sokat hibáztunk. A finálé előtt nem tudtam volna megtippelni, hány nyertes mérkőzés kell a diadalhoz, de az biztosnak tűnt, hogy meg kell harcolni a sikerért. Ez így is történt, ha visszaemlékezünk, akkor csak az első csatára volt jellemző az, hogy valamelyik fél egyértelműen a másik fölé tudott nőni. Összességében azonban megérdemelt a bajnoki aranyunk, de akadtak pillanatok, amikor Fortuna is mellénk állt.”

Mint mindig, visszafogottan nyilatkozik a szakvezető. Pedig ha valakinek, neki „járhatna a szája”: két és fél éves székesfehérvári ittléte alatt harmadszor vezette diadalra a csapatát! Ő azonban nem magamutogatós fajta. Higgadtan, igaz, a könnyeivel küszködve fogadta a gratulációkat. „Elérzékenyültem, nem tagadom– folytatta a mester. – Csodálatos a fehérvári közönség, minden perc felejthetetlen marad a számomra. Örülök, hogy a családom is itt lehetett ezen a mérkőzésen, és látta, milyen hangulat uralkodik a jégcsarnokban. Most egy hét pihenés következik, aztán elkezdjük a felkészülést a válogatottal a világbajnokságra. Nem hiszem, hogy hazamegyek Olaszországba, inkább itt, Székesfehérváron élvezem a szabadságot. Hogy utána mi lesz velem, még nem tudom, a jövő zenéje.”

A főtéren Warvasovszky Tihamér polgármester több ezer drukker társaságában külön köszöntötte a bajnokcsapatot, amelynek minden egyes tagja egyenként szólt a tömeghez a városháza erkélyéről. Az emelkedett hangulatban mindenki a mellette állót ölelgette, látszott, érződött, sokat, rendkívül sokat számít Székesfehérvárnak ez az együttes! „A szurkolóinknak, a támogatóinknak is csak köszönettel tartozunk, nélkülük nem sikerülhetett volna!” – magyarázta boldogan idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató, aki szép csendben, viszonylag korán hazament az éjszaka, mint mosolyogva hozzáfűzte: „Hagytam a srácokat önfeledten ünnepelni, különben is, az ilyenfajta tornamutatványokhoz már öreg vagyok.” ---- A ---- &