Nem hibáztak az újpestiek

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2006.03.09. 01:03
Címkék
Gyors fordulatot vett a Vasas–Újpest mérkőzés ügye. Mint arról beszámoltunk, a 3–2-es lila-fehér győzelemmel záruló találkozót követően felröppent a hír, hogy az angyalföldi klub megóvhatja a találkozót, ugyanis a Megyeri úti csapatban pályára lépett Füzi Ákos is, akit február 8-án a szlovák Spartak Trnava elleni barátságos mérkőzésen kiállítottak, a fegyelmi bizottság pedig nem tárgyalta az ügyet, így a labdarúgó játékjogát fel kellett volna függeszteni. A testület elnöke, Birinyi István az üggyel kapcsolatban elmondta: nem foglalkoznak Füzi Ákos esetével.

„A bizottság kedden kapta meg az Újpest levelét, amelyben tájékoztatta a szövetséget, hogy a játékosát a barátságos nemzetközi mérkőzésen kiállították – mondta Birinyi István. – Ilyenkor el kell bírálni, hogy foglalkozunk-e az üggyel, vagy sem. Nos ebben az esetben úgy döntöttünk, hogy nem rendelünk el fegyelmi eljárást, mégpedig azért, mert Füzi Ákos a kérdéses mérkőzés időpontjában nem volt az Újpest játékosa. A fegyelmi szabályzat ötödik paragrafusa második bekezdésének B pontja kimondja, hogy csak arra a labdarúgóra vonatkozik a szabály, aki az MLSZ idevonatkozó előírásai szerint igazolt vagy átigazolt játékos. Mivel Füzi Ákos a kérdéses időpontban még az osztrák Admira Wacker labdarúgója volt, vele kapcsolatban nem járhatunk el.”

Az újpestiek még ünnepelhetnek
Az újpestiek még ünnepelhetnek
Az újpestiek még ünnepelhetnek
Lényeges kérdés, hogy az Újpest mikor küldte el levelét az MLSZ nemzetközi osztályára. Nos, a Kisteleki István MLSZ-elnök által elrendelt vizsgálatból kiderült, hogy a lila-fehérek február 13-án faxon juttatták el a szövetségbe a beadványt. Ezt iktatták is, ám ettől kezdve kérdéses az útja – még nem tudni, merre járt az irat 23 napon keresztül…

Angyalföldön furcsállják, hogy ez a „kallódó” levél éppen most került elő. Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője a következőket mondta: „Felháborítónak tartjuk, hogy a fegyelmi bizottság elnöke úgy nyilatkozik az ügyről, hogy semmiféle beadványt vagy óvást nem látott és nem olvasott. A tények ismerete nélkül állást foglalni nem szerencsés, és akkor finoman fogalmaztam. Mi csak a Kisteleki István által emlegetett rend, fegyelem és törvényesség elvét szeretnénk betartatni.”

Információink szerint az esetleges óvás – a Vasas még nem adta be – hátterében egy székesfehérvári beadvány áll, ám ezt Szieben László, az FC Fehérvár ügyvezetője határozottan cáfolta.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik