Távolról sem lehetetlen

Pedig mákszemnyivel sem voltak magasabbak az olimpiai és világbajnok amerikai válogatott kosarasai a hazaiaknál – csak éppen kicsit vállasabbak, kicsit izmosabbak, sokkal robusztusabbak. Ezért tűntek nagyobbaknak is. Igazából csak egyetlen vérbeli centerük vetkőzött le – a 196 centis Nicole Ohlde –, a másik, az egyéves kisfiát az európai túrára magával hozó Kara Braxton kisebb sérülése miatt ezúttal pihent.

Persze így is tizenkét világklasszis alkotta a vendégek keretét, amelyhez vasárnap csatlakozott Moszkvából a Dinamo két olimpiai bajnok játékosa, Sue Bird és Diana Taurasi. Velük együtt így öt olyan kosarast csodálhatott meg a soproni csarnok közönsége, akik állhattak már az olimpiai dobogó tetején – Sydneyben, Athénban vagy mindkét városban.

Ezután 11–11-ig meglepetésre együtt haladt a két csapat, sőt 18–16-ra – akkor még nem tudtuk, hogy utoljára – a Sopron állt jobban! Ivana Matovics volt ebben a periódusban a hazaiak legeredményesebb játékosa, a vállas szerb center erőben is felvette a versenyt a látogatókkal, nemcsak dobáspontosságban és technikában. Aztán a Minnesotából nemrégiben Detroitba igazoló kétszeres olimpiai bajnok Katie Smith kinyitotta a gólzsákot: egyik triplát a másik után küldte a gyűrűbe, a mérkőzés során összesen négy hárompontossal örvendeztette meg az övéit. A 17–2-es nagy sorozattal 33–20-ra húzott el a vendégcsapat, s bár ekkor még csak 15. percben jártunk, érezni lehetett, eldőlt a mérkőzés.

Ettől függetlenül a találkozó élvezeti értéke a továbbiakban sem csökkent. Egyes szakaszokban nemcsak hogy méltó ellenfele volt a magyar bajnoki ezüstérmes a tengerentúliaknak, hanem Honti Kata, Horváth Zsuzsa és a szenegáli Astou N’diaye alkalmankénti remeklésével zavarba is hozta őket. A legváratlanabb azonban a fiatal Kocsis Boglárka néhány ügyes kosara volt – hiszen a többiektől, akik az Euroliga küzdelmeiben edződnek évről évre, már elvárható, hogy akár a világ legjobbjai ellen is ízelítőt adjanak tudásukból.

Persze az Egyesült Államok válogatottja más kategória, nem véletlenül győzött az utolsó három olimpián. Ahol olyan klasszisok kosaraznak, mint például a mezőny legjobbjának megválasztott Delisha Milton-Jones vagy Swin Cash – minden pénzt megér! –, az az együttes nagyon ritkán szenvedhet vereséget. Ami pedig az irányító poszton forgatott négy klasszist, Birdöt, Alana Beardet, Becky Hammont és Kara Lawsont illeti, nos, belőlük egy is elég lett volna, nemhogy négy.

Ami a leginkább meghökkentette a közönséget és a szakembereket, az az amerikaiak káprázatos távoli dobóteljesítménye volt: 21 triplakísérletükből 14 célba talált – ez 67 százalékos, hihetetlen mutató –, pedig tíz-tizenöt évvel ezelőtt éppen a viszonylag gyenge dobáspontosság volt a tengerentúliak talán egyetlen hiányossága. Azelőtt rendre a palánk alatt nyerték meg a meccseket, egyszerűen túlugrották, túlfutották, túlküzdötték az ellenfelet, most viszont roppant egyszerű, ám hatékony volt a taktikájuk. Addig járatták a labdát a triplavonalon kívül, amíg valamelyikük dobóhelyzetbe került, s akkor kíméletlenül értékesítette a nekik ziccernek számító hét-nyolc méteres dobást.
A végén joggal szólt a vastaps, mindkét csapat megérdemelte. Különösen igaz ez az MVP-nek megválasztott Miltonra, illetve Honti Katára.

Mestermérleg
Nem mindennapi élmény egy olyan csapat ellen játszani, mint az Egyesült Államok válogatottja, ezért is adtam minden játékosomnak lehetőséget, azoknak is, akik sokáig sérültek voltak. Jól szolgálta ez a találkozó a felkészülésünket a vasárnapi pécsi mérkőzésre, mert ugyanolyan keményen védekeztek az amerikaiak, mint ahogy a Pécs szokott.
Natália Hejková, a Sopron edzője

Kiváló ellenfél ellen nagyon jó meccset játszottunk, sok hasonló mérkőzésre van még szüksége csapatomnak, hogy alaposan fel tudjunk készülni a brazíliai világbajnokságra. Ez volt az első meccsünk, a felkészülés elején örülök az eredménynek is. Azért dobtunk sokat kintről, mert remek centereink, Lisa Leslie, Yolanda Griffith és Tina Thompson nincsenek itt.
Anne Donovan, az amerikaiak kapitánya