Három meccs, négy gól

H. T.H. T.
2006.03.06. 00:09
Címkék
Szamarasz duplája gyôzelmet ért
Szamarasz duplája gyôzelmet ért
Szamarasz duplája gyôzelmet ért
Szamarasz duplája gyôzelmet ért
Szamarasz duplája gyôzelmet ért
Szamarasz duplája gyôzelmet ért

Nagyszerű hetet zárt Jorgosz Szamarasz, a Manchester City csatára, aki a hét elején a görög válogatottban, vasárnap pedig angol klubjában villogott. A 21 éves játékos a ciprusi nemzetközi tornán mutatkozott be hazája nemzeti együttesében, és mindjárt győztes gólt szerzett a fehéroroszok ellen, majd egyszer Kazahsztánnak is beköszönt. A hét végén a sereghajtó Sunderlandnek pakolt be kettőt gyors egymásutánban – a nyolcadik és a kilencedik percben mattolta Kelvin Davist.

A Sunderlandet mindazonáltal nem törte meg a két korai gól, Kevin Kyle a félidő derekán szépített, s a vendégek ezt követően még nagyobb erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében. A City ennek ellenére kézben tartotta a mérkőzést, s ha csatárai a második félidőben higgadtabbak, idő előtt szertefoszlottak volna a sunderlandi remények. A sereghajtó így csak akkor adta fel, amikor a második sárgáját megkapó Gary Breent a 85. percben kiállították.

A Blackburn kitűnő meccset vívott a Tottenhammel, amely bár már 2–0-ra vezetett, Craig Bellamy egyenlítő találata után mindent elölről kellett kezdenie. Megtette: Mido, a Spurs egyiptomi ásza postafordultával válaszolt, Aaron Lennon középre tett labdáját a kapu jobb oldalába terelve (tizenegyedszer volt eredményes a bajnokságban). Addig az újdonsült ANK-győztes csak másodhegedűs lehetett Robbie Keane mögött, aki előbb csodálatos egyéni akció végén vette be a Rovers kapuját, aztán az ő szabadrúgására „duplázott rá”. A Tottenham két döntetlen után nyert ismét.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik