Petter perfekt teszttel kezdett

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2006.03.04. 01:50
Címkék
Petter Solberg egy évvel ezelőtt nyert Mexikóban, és a csütörtöki (az időeltolódás miatt lapzártánk után véget érő) 6.8 kilométeres teszten is a leggyorsabb volt, elvileg akár ki is kiálthatnánk a hét végi viadal egyik fő esélyesének. Ha nem lett volna az idei első két verseny, amelyeken elég gyengén muzsikált a Mr. Hollywood becenévre hallgató, hirtelenszőke norvég világbajnok.
„Bár a teszten én voltam a leggyorsabb, ez nem tesz elbizakodottá – nyilatkozta tőle szokatlan visszafogottsággal Solberg. – Szerintem az első három gyorsasági szakasz meghatározó lesz, ha lehet, már akkor némi egérutat kell nyerni, méghozzá azért, hogy szombaton minél jobb pozícióból rajtolhasson az ember. A murvás versenyeken ugyanis jobb, ha az embernek nem kell magára vállalnia a takarító szerepét.”Mert lehetnek bármennyire jó minőségűek a murvás utak Mexikóban, azokon sem előny elsőként végigmenni. Solberg tartotta magát a taktikájához, lapzártánkkor három gyorsaságin volt túl a mezőny, és a norvég állt az élen. Őt Mikko Hirvonen és Marcus Grönholm követte. Persze, a java még hátravan…A vb állása 2 futam után
Pilóták:
Pilóták:
1. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) 20 pont, 2. Loeb (francia, Citroën Xsara WRC) 16, 3. Gardemeister (finn, Peugeot 307 WRC) és Carlsson (svéd, Peugeot 307 WRC). Gyártók: 1. Ford 26, 2. Kronos Citroën 24, 3. OMV Peugeot Norway 10
Legfrissebb hírek

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
59 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik