Kiadós vereség lett a vége
Azáltal, hogy sem Lucie Blahusková, sem Ivana Matovics, sem pedig Eördögh Edit nem tudta vállalni a játékot, nagy előnyt adott ellenfelének a Sopron, pedig a Bourges Európa egyik legjobb női csapata lévén nem volt rászorulva sem ilyen, sem másmilyen segítségre.


Eleinte abból kovácsolt magának előnyt a házigazda, hogy jobban dobott távolról, aztán az idő múlásával a lepattanókért folytatott küzdelemben is egyre inkább a Bourges javára billent a mérleg nyelve. De hát ebben nem volt semmi meglepő, ha azt nézzük, hogy végig vérbeli középjátékos nélkül küzdött a Sopron, így a már említett Ngoyisával szemben vagy húszkilós hátrányban hadakozott a palánkok alatt Cserny Réka, mellé pedig már tényleg csak kinevezett centerek jutottak a magasposztokra. Vagy tízszer került szó szerint padlóra a zöld-sárgák csapatkapitánya, ám még a harmadik negyedben is jól tartotta magát a magyar együttes, amely ebben az időszakban az itthon az előző év játékosának megválasztott rutinos Károlyi Andrea pontjaira épített leginkább.
Még az utolsó tíz első percében is tíz ponton belül voltak a soproniak, tehát voltaképpen még a győzelemre is megvolt az esélyük, de az idő múlásával egyre inkább kiütköztek a fáradtság jelei Natália Hejková játékosain. Eközben odaát a csereként beálló lett Anete Jekabsone vette át a vezérszerepet az addig remeklő spanyol Laia Palautól – a két balkezes bedobó 42 pontot szórt összesen, és tette mindezt 74 százalékos (17/23) dobóteljesítménnyel a mezőnyből, és százszázalékos (4/4) mutatóval a büntetővonalról. Apropó, büntetők: a találkozó egyik érdekessége az volt, hogy az első félidőben mindkét csapat játékosai hibátlanul teljesítettek a vonalról. Vendégoldalon viszont egyre több volt a hiba, és ezáltal egyre kevesebb az esély, így a hajrában már a húsz pontot is elérte, sőt meg is haladta a különbség.
Ettől még azonban, ha lehet ilyet mondani, méltósággal veszített a mindössze hét játékost szerepeltető MKB-Euroleasing Sopron, és valamelyest az is vigasztalhatja Cserny Rékáékat, hogy a mérkőzés ellenőre nem kért számukra büntetést azért, hogy Franciaországban a keretük létszáma nem érte el a minimumként megszabott tíz főt.

Czagány Balázs
Károlyi Andreán most sem múlott semmi, a bedobó 22 pontjával csapata legeredményesebb játékosa volt
Natália Hejková: – Jelenlegi szerkezetünkben mindent megpróbáltunk, sokáig jól tartottuk magunkat, de a harmadik negyed közepétől egyszerűen felőröltek bennünket. Ahogy fejben elfáradtunk, úgy hoztunk rendre roszszabbnál rosszabb döntéseket mind támadásban, mind védekezésben.
Az NSO ajánlja:
Euroliga-eredmények, 2005-2006
MiZo-Pécs
MKB-Euroleasing Sopron
Az Európa-kupa eredményei, 2005-2006
BSE-ESMA
Diósgyőri KSK
Szeviép-Szeged
Zala Volán-ZTE
Euroliga-eredmények, 2004-2005
A FIBA Európa-kupa eredményei, 2004-2005
Kosárlabda-lexikon
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik