Räikkönen még vár a döntéssel

I. SZ.I. SZ.
2006.01.07. 01:37
Címkék
Amióta Fernando Alonso bejelentette, hogy 2007-ben a McLaren-istálló színeiben versenyez, az a legfőbb téma a Formula–1-ben, mi lesz Kimi Räikkönennel. A finn pilóta előtt három lehetőség áll: elmegy a Ferrarihoz, elfogadja a Toyota ajánlatát vagy a McLarennél marad. Sokan a Scuderia-szerződésre fogadnak, és Maranellóban nem is csinálnak titkot abból, hogy szívesen látnák a tavalyi vb-ezüstérmest.
Luca di Montezemolo elnök már azt is elárulta, hogy felkészültek a "Jégember" kordában tartására, már ami a krónikus kocsmázásait illeti.
"Maranellóban nincsenek éjszakai bárok, Jean Todt pedig úgyis rendszeresen ellenőrizné – mondta Luca di Montezemolo. – Persze minden kiderül majd a maga idejében, most nem lenne értelme bejelenteni, hogy tizennégy hónap múlva nálunk versenyez."

Kimi Räikkönen egyesek szerint már előszerződést kötött a Ferrarival, és Bernie Ecclestone, a Formula–1 főnöke is biztosra veszi, hogy a "vörösökhöz" igazol. A pilóta azonban cáfol, legalábbis azt mondja, egyelőre nem akar dönteni, hiszen nem sürgeti senki sem. Van ideje mérlegelni, hol érné meg neki versenyezni leginkább. A Ferrari nem titkolja szándékát, és állítólag a Toyota is élénken érdeklődik: előbb öt évre százmillió eurót ajánlott neki, majd évi 25-30 millió euróról pletykáltak, és ehhez állítólag Cutomu Tomita, a csapat főnöke szolgáltatta az alapot.

A japán gyár nem arról híres, hogy szűkmarkú lenne, de Kimi Räikkönen csak akkor fogadná el az anyagilag felülmúlhatatlan ajánlatot, ha a gárda az idén eljutna a McLaren és a Ferrari szintjére. John Howett, a kölni csapat elnöke cáfolta, hogy ajánlatot tettek volna a finnek, de ez a nyilatkozat inkább a két jelenlegi pilóta, Jarno Trulli és Ralf Schumacher megnyugtatására szolgált.

"Egy hónapja Alonsóval hoztak össze minket, most Räikkönennel – mondta John Howett. – Valótlanok ezek az állítások, a csapat most kizárólag azon dolgozik, hogy Jarno és Ralf a lehető legjobb feltételek között versenyezzen."

Kimi Räikkönen persze a McLarennél is maradhat, és ha az idén megnyeri a világbajnokságot, semmi sem állhat a szerződéshosszabbítás útjába. Ebben az esetben Alonsóval minden idők egyik legjobb párosát alkothatja, legalábbis Eddie Irvine szerint.

"Schumachernek még sohasem volt olyan nehéz feladata, mint ezekben az években. Alonso és Räikkönen beérett, és ezzel a Formula–1-ben először három igazán jó pilóta versenyez egymás ellen. Tudom, előfordult a nyolcvanas években, hogy négy zsenit emlegettek egy korszakban, de ezek a fiatalok sokkal jobbak Nigel Mansellnél és Nelson Piquet-nél, ők Ayrton Senna szintű pilóták, akárcsak Michael" – vélekedett Eddie Irvine, akinek szavai véget nem érő vitákat gerjeszthetnek.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
9 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
16 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
26 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
31 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
40 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
49 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
51 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
58 perce