Egy biztos, történelmi meccs előtt áll a magyar válogatott

A hétfő reggeli induláskor még úgy volt, az egyhetes túrát záró meccsen Haitivel csap össze Lothar Matthäus csapata, de mire a magyar küldöttség Phoenixbe ért, kiderült, a rivális lemondta a találkozót, ám gond egy szál se, Antigua és Barbuda az első szóra vállalta a beugró szerepét. A Mexikó elleni 2–0-s vereséget követően kiderült, nem Fort Lauderdale, hanem a Miami University International ad otthont. Szombaton aztán jött az újabb megkeresés: ha nem lenne gond, nem 18, hanem 15 órakor kellene kezdeni a mérkőzést…

– Mivel a televízió nem közvetíti ezt a meccset, és nekünk mindegy, hogy hatkor vagy háromkor játszunk, semmi okom nem volt rá, hogy ne bólintsak rá az amerikaiak kérésére, de azt azért remélem, hogy ez lesz az utolsó módosítás, más már úgysem változhat… – nevetett a vonal túlsó végén Lothar Matthäus.

– Örülök, hogy jókedvében találom, ám bizonyára hallott róla: idehaza nem annyira vicces a portya megítélése.
– Értesültem a magyarországi visszhangokról, csakhogy már meg sem hallom ezeket. Mert mit kezdjek azzal a váddal, hogy Mexikó harmadik csapata ellen léptünk pályára?! Ha a csütörtöki meccsen volt harmadik számú csapat a pályán, akkor az a magyar volt! És ez elsősorban a Debrecen vezetőinek köszönhető, akik egyszerűen eltiltották játékosaikat a válogatottságtól. Igen, valóban nevetséges, ami zajlik, de nem itt, Amerikában, hanem otthon. Segítséget senkitől sem kapunk, a legtöbben – a ligaelnök Kisteleki Istvánnal az élen – ott tesznek keresztbe nekünk, ahol csak tudnak.

– Már megint témánál vagyunk.
– Nem már megint, még mindig. Szomorú, hogy állandóan erről kell beszélni. Pedig sokkal szívesebben mesélnék arról, hogy két év után olyasmivel találkoztam, amivel még soha: mosolygó magyar futballistákkal. A srácokról lerí, nem azért vannak itt, hogy Miami nevezetteségeiben gyönyörködjenek, vagy hogy a karácsonyi bevásárlást intézzék, mindannyiukon látom: csak a válogatott fontos számukra. Akik most velem vannak, azok kiteszik a szívüket a hazájukért. Emlékezhet rá, az athéni kettő egyes vereséget követően rettentően mérges voltam a labdarúgók hozzáállása miatt, ám a Mexikó elleni nulla kettő után elégedetten álltam fel a padról, mert büszke voltam arra, ahogy a csapat küzdött.

– Futballozni sem ártott volna…
– Nyolcvan percen át emberhátrányban játszottunk a világ egyik legjobb válogatottja ellen, ennél többet aligha hozhattunk volna ki a találkozóból.

– Antigua és Barbuda ellen jobb lesz?
– Erre csak annyit: az ellenségeink ezúttal ne reménykedjenek, megoldjuk ezt a feladatot. ---- E ---- H