Chris Webber csúcsformában

I. SZ.I. SZ.
2005.12.14. 02:39
Címkék
Chris Webber talán először játszott úgy a Philadelphiában, mint ahogy azt egykor a Sacramentóban meccsről meccsre megszokhatták tőle a rajongói: a Minnesota ellen 27 pontot dobott, 21 lepattanót szedett, és eltüntette a pályáról Kevin Garnettet, a Timberwolves és a liga egyik legjobb csatárát. Zsákolásai és ritmusváltásai a "régi" Webbert idézték, ami pedig 18 védőlepattanóját illeti, erre még Sacramentóban sem volt képes.

"Szeretném, ha minden meccsem ilyen lenne. Remek dobóhelyzetekbe kerültem, és végre azt csinálhattam, amit igazán tudok" – mondta Webber, akinek a csillogásához az is kellett, hogy a Minnesota kiválóan dolgozza ki és hajtsa végre Allen Iversonnak, a Sixers irányítójának a semlegesítését. A hoszszabbításba torkolló meccs negyedik negyedében a Philadelphia már tíz ponttal is vezetett, és kis híján a ráadást is elszúrta, de Webber megmentette az övéit.

Távirati stílusban
Kobe Bryant varázsolt Dallasban: 43 pontjával és a döntő kosarával győzelemhez segítette a Lakerst.

Öt, zsinórban elszenvedett vereség után újra nyert a Hornets, amely Phoenixben túlélte a Suns parádés hajráját is.

NBA, ALAPSZAKASZ,
42. JÁTÉKNAP
Philadelphia 76ers–Minnesota Timberwolves 90–89 (20–25, 24–19, 22–18, 19–23, 5–4) – hosszabbítás után.
Legjobb dobók: Webber 27, Iverson 19, Korver 13, Igoudala 10, ill. Szczerbiak 23, Garnett 19, Jarics 14
Legfrissebb hírek

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
2 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
11 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
33 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
44 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
45 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
50 perce

A grúzok egy, az északírek két kihagyott helyzetig jutottak

Minden más foci
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája