A blokkolás volt a csúcs

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2005.11.30. 03:00
Címkék
Az idény előtt nem sok esélyt adtak az Orlandónak arra, hogy a rájátszásba kerüljön, de a mostanában mutatott formája alapján ez cseppet sem elképzelhetetlen. A Magic Bostonban aratott diadala sorozatban a negyedik volt, ezzel Doc Rivers gárdájáé a jelenlegi leghosszabb sikerszéria a ligában.A vezetőedző szerint csatárának, Dwight Howardnak megvannak a képességei ahhoz, hogy olyan játékossá váljon, mint David Robinson, a San Antonio egykori centere. A kosarast feldobta ez az összehasonlítás, és a hajrában remek védekezést mutatott: 83–81-es vezetésnél, 12 másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt szenzációsan blokkolta Mark Blount dobását. A következő támadásnál a Magic eldöntötte a meccs sorsát, és bár Steve Francis 19, Jameer Nelson pedig 16 pontig jutott, mindenki Howardot dicsérte.

Tíz lepattanója mellett ugyan csak tíz pontig jutott, mivel minden támadásnál ketten fogták, ez sem volt kis teljesítmény. "Vannak esték, amelyeken a támadásban jön össze minden, máskor hátul jut fontos szerep az embernek. Most tudtam, hogy ez a blokkolás lesz a meccs csúcspontja" – mondta a még csak 19 esztendős Howard, akit Francis a meccs után – a változatosság kedvéért – Tim Duncanhez és Kevin Garnetthez hasonlított.

Szavazás

Melyik csapat lesz 2005-2006-ban az NBA bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
NBA, ALAPSZAKASZ, 28. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Orlando Magic 83–87 (19–21, 26–26, 18–17, 20–23).
Legjobb dobók: R. Davis 22, Pierce 16, De. West 11, ill. Francis 19, J. Nelson 16, Stevenson 11

Távirati stílusban
A denveri Carmelo Anthony az első negyedben egy vele szemben elkövetett szabálytalanság közben bokasérülést szenvedett, és bár a büntetővonalra bicegett, és mindkét kísérletét értékesítette, nem jött vissza a pályára – a Denver ki is kapott a New Jersey Netstől.

A még mindig sérült Shaquille O'Neal távollétében Alonzo Mourning volt az úr a palánk alatt Miamiban a New York ellen, a veterán center kilenc ponttal, kilenc blokkolással (klubcsúcs) és hét lepattanóval segítette győzelemhez csapatát.
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
19 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
25 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
27 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
47 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
57 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
59 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik