Zágrábban a Domino

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.11.20. 02:39
Címkék
Az Euroliga tavaszi fináléjában a Posillipo ellen vereséget szenvedő Domino-BHSE vasárnap 20.30 órai kezdettel száll vízbe a hétszeres BEK-győztes Mladost Zagreb ellen a horvát fővárosban. A házigazda a legeredményesebb klub a legnívósabb nemzetközi kupában, de már hosszú ideje nem vehette kézbe a serleget – legutóbb 1996-ban diadalmaskodott az Euroliga elődsorozatában, a BEK-ben. A Mladost keretéből hatan (!) szerepeltek a nyári, montreali világbajnokságon, közülük négyen friss igazolások. Az új idényben két győzelemmel, egy-egy bajnoki vereséggel, illetve döntetlennel állnak a zágrábiak, stílusukat a centerjáték erőltetése és a hátrányban alkalmazott, amolyan kirepüléses védekezés jellemzi.

Az egymás után négyszer Bajnokok Ligája-, illetve Euroliga-döntőt játszó (2004-ben győzedelmeskedett is) Dominónak ezekre a sajátosságokra is figyelnie kell, ám ha azt a formát nyújtja Kovács István együttese, amelyet a bajnokságban és a hazai Szuperkupában láttunk tőle, nagy baj nem történhet a PVC Mladost uszodában. A piros-fehérek szombat délelőtt utaztak el Zágrábba, ahol este edzésen vettek részt, de vasárnap délelőtt is vár rájuk egy tréning. A műtétje miatt kieső Bárány Attila helyett a nem egészen 18 esztendős Szécsi Dávid került a keretbe, bemutatkozására akkor van esély, ha a hajrában nagy előnnyel vezet a Honvéd.

EUROLIGA, FŐTÁBLA
A-csoport: Mladost Zagreb (horvát)–Domino-BHSE, vasárnap, 20.30
Legfrissebb hírek

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
8 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
17 perce

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
29 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
38 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
53 perce

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
57 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
57 perce

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik